Hamarosan piacra kerül a Lego időgép

delorean lego
Vágólapra másolva!
Savanyú az időgép a legórajongóknak. A játékgyártó ugyan felkarolt egy olyan ötletet, amit független tervezők állítottak össze, ám túl sokat változtatott rajta a közösség ízlése szerint.
Vágólapra másolva!

A nyolcvanas években gyerekeskedő, tudományos-fantasztikus filmeken felnőtt generáció egyik kedvencét, a Vissza a jövőbe filmsorozat legendás időgépét lehet megépíteni a Lego új készletéből. Az új változat a rajongók egy része szerint egyszerűen csúnyább, mint a beküldött pályázat. A legtöbben a tető vonalával elégedetlenek, de a lépcsős, sík elemekből kialakított motorháztetőnek is vannak ellenzői.

Mindhárom időgépet meg lehet építeni a hivatalos Lego készletből Forrás: LEGO

A Lego által áttervezett készlet mellett szól az, hogy nem csak az első, a kocsi hátuljára épített futurisztikus hajtóműtől eltekintve szinte szalonállapotú DeLoreant lehet megépíteni, hanem a repülő verziót, és múltat megjárt, viseltes kocsi is összerakható.

Tízezer szavazat kellett az időgép kiadásához

A DeLoreant a Lego Cusoo nevű oldalára töltötték először fel. Ez gyakorlatilag egy ötletoldal - a név japánul kívánságot jelent - ahol a rajongók által ajánlott dizájnokat lehet megosztani. A legalátt tízezer rajongót gyűjtő ötleteket a Lego valóban kiadja boltban is megvásárolható készletként. Eddig két japán tudományos berendezésnek, valamint a Minecraft játéknak gyűlt össze annyi rajongója, hogy erre sor is kerüljön. A DeLorean lesz a negyedik gyártásba kerülő Cusoo készlet.

Az eredeti pályázat kocsija egyszerűbb volt Forrás: Masashi Togami - Lego Cusoo

"A Vissza a jövőbe készletet Comic Con geek filmes és képregényes találkozóra dobják piacra Amerikában, a hazai kereskedők nem kapnak a készletből" - mondta az [origo]-nak Simon Bejnámin a KockaMánia szaküzlet vezetője. Simon szerint a viták ellenére igazi gyűjtői különlegesség lesz az időgép, ha másért nem, akkor a Martyt és a doktort ábrázoló figurák miatt.