Már készül a sosem késő repülőgép

új generációs repülőgép, Cestol, NextGen initiative
Vágólapra másolva!
A jövő utasszállítója rövid, kihasználatlan futópályákról is képes felszállni.
Vágólapra másolva!

A California Polytechnic State University (Cal Poly) kutatói öt éves munkával a NASA kutatási projektje keretében tervezett meg egy olyan százszemélyes utasszállító repülőgépet, amely optimális repülési tulajdonságainak köszönhetően rugalmasabban vethető be a mindennapi feladatokra jelenlegi társainál.

Az ilyen típusú utasszállító repülőgépeket angol elnevezésük (Cruise Efficient, Short Take-Off and Landing, vagyis hatékony repülésű, rövid le-, és felszállású) rövidítése nyomán Cestolnak nevezik. A kaliforniai kutatók Cestol-gépének kifejlesztésekor célul tűzték ki, hogy a légi jármű képes legyen minél meredekebb szögben le-, és felszállni, és akár egy rövidnek számító, háromezer láb, vagyis 914 méter hosszú pályáról indulni vagy azon landolni.

A Popular Science tudományos hírportálnak David Marshall, a Cal Poly professzora elmondta, hogy a gépet speciális kialakítású, CCW-nek nevezett szárnyakkal szerelték fel, és légcsavaros gázturbina hajtóművei sem a szárny alatt, hanem afelett kaptak helyet. A portál cikkében számítógépes grafikát is meg lehet nézni a repülőgépről. Az első, Amelia névre keresztelt prototípus repülőgép 1,1 tonnás, 3 méteres szárnyfesztávú makettjét már a NASA egyik kutatóközpontjában szélcsatornában is tesztelték. A speciális szárnyak kisebb sebesség mellett is képesek megfelelő felhajtóerőt biztosítani a repülőgépnek, így azzal a szokásosnál kisebb sebességgel lehet felszállni és landolni.

A felül lévő hajtóművel a repülőgép közlekedésének zaja is csökkenthetői. A kutatók egyelőre harminc decibellel halkabb működést értek el, bár a NASA pályázata értelmében 52 decibellel halkabban kell repülnie a Cestol-gépnek hagyományos társaihoz képest.

Az új generációs Cestol-repülőgép szélcsatornás tesztje Forrás: NASA

Az optimális kialakításnak köszönhetően a normál utasszállítókéhoz képest felére csökkenhető a fel- és leszálláshoz szükséges futópálya hossza, így a gép akár kisebb, regionális repülőtereket is tud majd használni. Ez a mindennapi utak során előnyre tehet szert hagyományos társaihoz képest, mivel a keveset használt, rövidebb futópályákról azalatt is indítható és fogadható, hogy a többi gép a földön, vagy a levegőben várakozik le-, vagy felszállására.

Más vizsgálatok szerint a Cestol-repülők nem csak a felszállást és landolást képesek hatékonyabban elvégezni, a megszokott repülési útvonalaktól eltérő, azoknál kevésbé zsúfolt útvonalakon is közlekedni tudnak majd, tovább csökkentve az esetleges késés esélyét. Marshall egyelőre nem tudta megmondani, mikor várható az első Ameliához hasonló kialakítású utasszállító repülőgép megjelenése a menetrend szerint közlekedő járatok között, lehetséges, hogy erre még egy tucatnyi évet is várni kell.