Az év kütyüje az okosóra lesz

Omate TrueSmart, okosóra
Vágólapra másolva!
Minden óra és telefongyártó megpróbálja meglovagolni a Pebble okosóra sikerét. Lehet-e egy kütyü okos, ha mutatója van? Csuklóra csatolt telefonra van-e szükségünk?
Vágólapra másolva!

A mobiltelefonok teljesen leszoktatták az embereket arról, hogy órát viseljenek a csuklójukon. A telefon úgyis ott van a zsebünkben, és tudja, hogy mennyi az idő. A legfontosabb riasztásokat megjelenítő okosórákkal azonban megmenthetik a karórát. A Kickstarter ötletportálon tíz millió dollárt összegyűjtő Pebble óra sikerét látva több cég is okoskütyü fejlesztésbe fogott. A hagyományosan a háztartási elektronikára fókuszáló berlini IFA szakkiállításon féltucatnyi új óra mutatkozik majd be.

A Pebble indította el az okosórák forradalmát Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A nagy gyártók termékeinek hiányában a piac több független fejlesztést karolt fel. Még a Google sem volt annyira türelmes, hogy házon belül kezdjen fejlesztésekbe. A GigaOm üzleti blog adta hírül, hogy a cég felvásárolta az android alapú WIMM okosórákat gyártó kis céget. A nagy telefongyártók mellett az óráiról ismert Casio is igyekezett meglovagolni a trendet, a gyártó ismert strapabíró G-Shock termékcsaláddá alakítja át úgy, hogy figyelmeztessenek a bejövő hívásokra.

Aki mobilt gyárt, órát is fog

Az idei IFA-n már egészen biztosan debütál a Samsung korábban megszellőztetett, egyelőre “Galaxy Gear” néven ismert okosóra, ami a cég által gyártott telefonok kiegészítője lesz. Az új termék a kiszivárgott információk alapján inkább fog hasonlítani egy LCD-kijelzős telefonra, mint egy órára. Az AmongTech híroldal értesülései szerint az új kütyü csupán tíz óráig bírja majd egy feltöltéssel. A szerény üzemidőért cserébe a Gear nyolc gigabájt tárhellyel, HD-s kamerával és az összes ismert drótnélküli csatolóval rendelkezik majd. A koreai cég nyilatkozata szerint a Galaxy Gear egyelőre nem kerül boltokba, piaci bevezetésére később kerül sor, ezzel valószínűleg megvárják a karácsonyi bevásárlási rohamot.

A kiszivárgott fotókon óriásinak hat a Samsung órája Forrás: VentureBeat

Szintén a berlini kiállításra várják az LG legújabb okosóráját, ami már a második ilyen jellegű termék lenne a gyártótól. A Samsunggal ellentétben azonban az LG-nél hivatalosan nem erősítették meg a kiszivárgott hírt, így csupán annyi tudható, hogy a cég készül ilyesmivel, a bevezetés még az idén ősszel várható, valószínűleg az új Optimus okostelefonokkal együtt.

A nagy gyárak mellett természetesen a független fejlesztések is jó eredményeket érnek el, a korábban minden pénzgyűjtési rekordott megdöntő Pebble jelenleg a piac legnépszerűbb okosórája. Az Origo által is tesztelt e-papír kijelzővel rendelkező óra mellett számos trónkövetelő jelent meg a közösségi adakozó oldalakon. Ezek közül az önálló telefonként is működni képes Androidly szemmel láthatóan azért küzd, hogy felkeltse a közönség figyelmét, a fejlesztőknek eddig a gyártás elindításához szükséges pénz mindössze töredékét sikerült összegyűjteniük.

Műanyag sportórának tűnik elsőre az Omate TrueSmart Forrás: Kickstarter/Omate

Hatalmas sikert aratott azonban a Omate TrueSmart, ami az Androidly-hez hasonlóan egy teljesen önállóan funkcionáló okosóra. A készülék a legutóbbi Android operációs rendszert futtatja, saját GPS-el, 3G kapcsolattal, saját kamerával és másfél hüvelykes érintőképernyővel rendelkezik, csupán telefonálni nem lehet vele. Különlegessége, hogy vízálló, így sportolás közben is viselhető, a beépített wifi és bluetooth kapcsolatok segítségével pedig akár egy telefonnal is összeköthető.

Ránézésre nem lehet megmondani, hogy okos-e a Casio Forrás: Casio

A versenyből eddig csupán az Apple maradt ki látványosan, és idén sem várható, hogy a cég saját órával jelenne meg. Annak ellenére, hogy évről évre felbukkannak az iWatch-ról szóló pletykák, kaliforniából még nem érkezett divatos kiegészítő az iPhone-okhoz. A hatalmas érdeklődés ellenére úgy tűnik Cupertinóban nem kívánnak okosórákkal foglalkozni, de még ha meg is tennék, a cég biztosan nem Berlinben mutatná be a következő Apple kütyüt.