A Google nem akarja, hogy megöregedjünk

2013.09.19. 11:07

A keresőcég a halállal is szembenéz: új leányvállalata az emberi élet jelentős meghosszabbítását tűzte ki célul.

A Google biotechnológiai terveiről a cég elnök-vezérigazgatója, Larry Page az amerikai Time magazinnak nyilatkozott. Elmondása szerint a Celico néven hamarosan megalakuló új vállalat elsődleges célja az emberi élet meghosszabbítása lesz.

Nem azonnali sikerre törnek

A Calico központja a Google-énak közelében létesül, Page bevallása szerint pedig a társaság alapvetően hosszabb távú stratégiában gondolkodik, mint a jelenleg piacon lévő, hasonló profilú társaságok. A Google vezetője szerint egyes iparágakban csak tíz-húsz év után várható egy ötlet gyakorlati megvalósulása, ez pont jellemző az egészségügyre is.

Az új vállalat fókuszát olyan biotechnológiai fejlesztések jelentik majd, amelyek kifejezetten az öregedéssel és az azzal összefüggő betegségekkel kapcsolatosak - derül ki a Google hivatalos közleményéből. A Time belső forrásból származó értesülései szerint az új vállalkozás még csak néhány kutatót foglalkoztat, akik a keresőcég adatfeldolgozó megoldásait használják fel a betegségek elemzéséhez.

Forrás: AFP

Ezzel még a Google sem foglalkozott

A vállalatot a biotechnológia egyik úttörőjének számító Genentech cég korábbi vezetője, Arthur Levinson irányítja majd, aki egyben befektetője is a társaságnak. Levinson a rangos amerikai Princeton Egyetemen végzett, és 1995-ben alapította meg Genentech nevű biotechnológiai cégét, ám korábban a Google egyik igazgatójaként is tevékenykedett. A szakember többek közt az Apple igazgatótanácsának is tagja, ahol a két éve elhunyt társalapító, Steve Jobs megüresedett tisztségét vette át.

A Google elnök-vezérigazgatója szerint a Calico kialakítása még annyira az elején jár, hogy nem tudnak túl sok konkrétumot megosztani a várható projektekről. Egyelőre azt sem tudni, hogy mekkora tőkével alakul meg a cég, és hány alkalmazottat foglalkoztat.

Larry Page nyilvános Google+ oldalán közölt bejegyzésében beismerte, hogy az új vállalat tevékenysége teljesen eltér azoktól, amelyekkel a keresőcég eddig foglalkozott. Ám a Calico részvényeseinek küldött üzenetében Page kifejtette, hogy rengeteg lehetőség van az emberek életminőségét továbbfejlesztő technológiákban. Page már előre felhívta a Google befektetőinek figyelmét, hogy számítsanak váratlan bejelentésekre, furcsának tűnő projektekre, ezek azonban a vállalat fő fókuszát képező internetes technológiákhoz képest csak elenyésző pénzügyi befektetéseket igényelnek.

Page szerint biztosan megváltoztatná a világot, ha a Calico megtalálná a daganatos betegségek biztos gyógyírját, mert a rák rengeteg halálesetet okoz világszerte. Ugyanakkor a Google vezetője szerint, ha a világ egészét nézzük, ez önmagában nem jelentene akkora előrelépést, amekkorára az emberek számítanának.

Ha nem akar lemaradni az ilyen hírekről, kövesse a Techbázist a Facebookon is!