Már az Apple és a Google is többet ér a kólánál

2013.09.30. 13:16

Két év alatt tört az élre a legtöbbet érő márkanevek listáján az Apple és a Google. A Microsoft egyelőre a nyomukban kullog.

A márkaelemzéssel foglalkozó amerikai Interbrand cég legfrissebb tanulmánya szerint a világ legtöbbet érő márkaneve jelenleg az Apple-é, amelytől a Google csak minimálisan marad le. Tizenhárom év után először került sor arra, hogy a Coca-Cola cég márkája csak a harmadik legtöbbet érő legyen a világon.

Az Interbrand 2000 óta minden évben elkészíti elemzését a legismertebb márkanevekről: az idén a tanulmány szerint az Apple-é 28 százalékkal, 98,3 millió dollárra emelkedett. A Google márkaneve 34 százalékkal ér többet a tavalyi értékéhez képest, összesen 93,2 millió dollárt ér. Az üdítőitalokat gyártó Coca-Cola márkaértéke csak 2 százalékkal nőtt, ám így is mindössze 79,2 millió dollárt ér.

Így teljesítettek a márkák az utóbbi 13 évben az Interbrand szerintForrás: Interbrand

Meglepő módon a ranglistán még az IBM cég is megelőzi a Microsoftot: az előbbi társaság nevének értékét 78,8 millió dollárra, az utóbbiét csak 59,5 millió dollárra taksálják. A társaság a márkaértéket a vállalat számos különböző jellemzőjének felhasználásával számítják ki, amelyben az adott cég pénzügyi helyzete mellett többek közt a vásárlói hűség és a márka vonzóereje is szerepet játszik.

Az Interbrand 13 évnyi adatot tartalmazó diagramján jól kivehető, hogy az Apple és a Google márkaértéke az utóbbi két évben ugrott meg számottevően. 2011-ben még mindkét társaságnál több pénzt ért mind a Microsoft, mind pedig a Coca-Cola neve. Az előbbi társaság márkaértéke 2000-es csúcsértéke alatt van, bár minimálisan növekedő tendenciát mutat.