E-könyveket árul a Telekom

telekom, e-könyv
Vágólapra másolva!
A Txtr céggel közösen indított netes áruházban háromezer magyar nyelvű e-könyv érhető el szabványos formátumban. A digitális kötetek táblagépen, okostelefonon és e-könyv-olvasón is megnyithatók.
Vágólapra másolva!

A Magyar Telekom a német Txtrrel közösen indította el e-könyv-boltját, amelyben jelenleg háromezer darab magyar, és 700 ezer idegennyelvű kötet található. A kínálatban többek közt az Ulpius kiadó olyan új kötetei is megtalálhatók, mint például Frei Tamás 2015 című regénye, amelyet 2500 forintért lehet megvenni, papírkiadásban ez a kötet 3400-3800 forintba kerül. Szepesi Nikolett népszerűségi lista második helyén álló kötete, az Orgazmuspontok akciós áron 1600 forintért vehető meg elektronikus kiadásban, papírkötésben ez a könyv háromezer forintba kerül.

A katalógusban kétszáz forintos kötetek mellett akár közel húszezer forintos szakkönyvek is megtalálhatók. Az e-könyvesboltban a nyitáskor több kiadó kínál akciós áron köteteket, hasonló leértékelésekre a későbbiekben is számítani lehet.

Itt lehet elérni a Txtr és a Telekom közös e-könyvesboltját Forrás: Hu.txtr.com

Mindegyik digitális könyvet szabványos .epub formátumban tölthető le, amely gyakorlatilag minden típusú e-könyv-olvasó eszközön megnyitható. A .epubot alapból nem támogató olvasókhoz - például az Amazon Kindle-höz - át kell konvertálni a köteteket, de ez ingyenes szoftverekkel egyszerűen megoldható. A Txtren vásárolt köteteket Androidra, iOS-re, Macre és Windowsra elérhető applikációk és szoftverek segítségével is lehet olvasni számítógépen, okostelefon és tableten is.

A Txtr könyvesboltba külön regisztráció helyett facebookos azonosítóval is be lehet lépni, a korábban megvásárolt e-könyveket utólag is bármikor újra le lehet tölteni. A Telekom kutatásai szerint e-könyv-olvasóval már a magyar internetezők hat százaléka, vagyis több mint 265 ezer ember rendelkezik, és nagyjából ugyanennyien tervezik ilyen eszköz vásárlását.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.