Csúcskamerát kap a Nokia első táblagépe

Vágólapra másolva!
A Nokia Windows 8.1-es táblagépe mobilinternettel kerül majd annyiba, mint egy wifis iPad. Szuper kamerával szerelik fel, és az első beszámolók szerint elég gyors.
Vágólapra másolva!

A Nokia merészen az új iPad bejelentésének napjára időzítette saját táblagépe, a Lumia 2520-as bejelentését. A finn gyártó mobil eszközöket gyártó részlegét nem véletlenül vásárolja fel a Microsoft, a vállalat számít a mobil Windowsok legfontosabb bástyájának. A Nokia korábban okostelefonokat árult Windows Phone szoftverrel, legújabb terméke azonban már egy táblagép, amelyen a Windows RT 8.1 szoftver fut.

Ez gyakorlatilag az asztali gépekről és laptopokról ismert Windows 8 olyan változata, amelyet kis fogyasztású mobilprocesszorral szerelt gépekre szánnak. Bár a rendszer beépített Office-t is tartalmaz, hagyományos windowsos alkalmazásokat nem, csak Windows 8-ra írt applikációkat tud futtatni.

Ezekben a színekben lehet majd megvenni Forrás: Nokia

Méretét és árát tekintve a Lumia 2520-as táblagép a nagy, Retina képernyős iPad vetélytársa lesz. Képernyője annál kicsivel nagyobb, 10,1 colos, full-HD (1920x1080 pixeles) felbontású, és az első beszámolók alapján nagyon jó a képminősége. A karcolásoktól a második generációs Gorilla üveg védi a készüléket.

A készülék amerikai ajánlott ára nettó 500 dollár, akárcsak a legolcsóbb - a Lumiával ellentétben csak wifin kommunikáló - nagy iPadé, amely itthon 150 ezer forintba kerül, így a Lumia táblagépet is hasonló áron várhatjuk. A táblagép csak mobilinternettel (4G és HSPA) szerelt változatban lesz kapható, ellentétben a wifis kiadásban is elérhető iPaddel.

A Lumia 2520-as olyan, mint egy nagyra nőtt windowsos okostelefon Forrás: Nokia

A belsejében található, 2,2 gigahertzes, négymagos Qualcomm-lapka az első tesztek alapján nagyon gyorsan futtatja a rendszert, a Lumia 2520-as rendkívül reszponzív, és fürgén indítja az alkalmazásokat. A táblagép hátoldalán egy 6,7 megapixeles, de nagy fényerejű, így kevés fénynél is használható Zeiss optikával szerelt kamera dolgozik, amely automatikus fókuszálásra is képes. Az új tabletet 32 gigabájtos háttértárral szerelik fel, de ennek csak durván a fele áll a felhasználó rendelkezésére, a többi helyet maga a Windows RT rendszer foglalja le.

A billentyűzet extra üzemidőt ad a táblagépnek Forrás: Nokia

Az alapból aktív használat mellett is 11 órás üzemidőt kínáló táblagéphez nettó 150 dollárért, vagyis több mint harmincezer forintért billentyűzetként is szolgáló, két darab USB-csatlakozóval felszerelt tokot is lehet majd venni, amely extra akkumulátort is tartalmaz, öt órával megnövelve az üzemidőt.

Érdeklik a kütyük? Kövesse a Techbázist a Facebookon is!