Milyen zárat ajánl a profi zárfeltörő?

Vágólapra másolva!
Egy perc alatt kinyitják az egyszerű ajtózárat a betörők, de egy 15-20 ezressel általában már nem próbálkoznak. Videó a zárfeltörés rejtelmeiről, egy profi ajtónyitó szereplésével.
Vágólapra másolva!

A szemünk előtt, pillanatok alatt kinyitotta egy panellakás ajtajának húszéves Elzett zárját Subecz Ákos ajtónyitó specialista. Két éve még csak egy hackerkonferencián mutatta be trükkjeit, most pedig zárfeltörő vállalkozó Pécsen, akit problémák esetén hívhatnak ki a tulajdonosok.

A nemzetközi zárfeltörő versenyeken is részt vevő szakember az Origónak is bemutatót tartott az ajtózárak kinyitásáról. Egy régi zárhoz tartozó kulcsot egy tízezer forintos, speciális csípőfogó és egy filléres nyerskulcs segítségével azonos mintára vág az eredetivel egy puhafém pótkulcson. A pár perc alatt klónozott kulcs minimális utánaigazítást követően ugyanúgy nyitja a zárat, mint az eredeti.

A kínai ajtó betörő nélkül is problémás lehet

Subecz Ákos félszobányi műhelyébe lépve rögtön tisztázzuk, hogy ha valaki az otthonát akarja megvédeni, nem elég csupán megvennie a legdrágább zárat, olyan biztonsági ajtóra is szüksége lesz, amit nem lehet egyszerűen befeszíteni vagy berúgni, széttörni.

Elég sokan vásárolnak nagyon olcsó, de névtelen, kínai gyártmányú biztonsági ajtókat, a specialista tapasztalatai szerint azonban ezeket általában nagyon rossz minőségű zárakkal szerelik fel. Ezek még betörők nélkül is gondot okoznak, mivel hamar tönkremennek, ilyenkor pedig a tulajdonos sem tudja kinyitni őket.

A lakásba beragadó vagy hazajutni nem tudó tulajdonoson pedig csak a zár teljes kifúrásával és cseréjével lehet segíteni - ráadásul a szabványokhoz nem pontosan igazodó méretek használata miatt sokszor az új, jó minőségű zár beszerelése sem egyszerű feladat. Sok kínai ajtó műanyag borítású, belsejében csupán kartonpapírt tartalmaz: mivel a felület nem áll ellen a fizikai hatásoknak, egyszerűen szét lehet vágni, és ki lehet ütni a helyéről. A nem biztonságos zárral felszerelt kínai ajtókat egy speciális kialakítású univerzális kulccsal is ki lehet nyitni.

Nem könnyű kimagyaráznia magát egy civilnek, ha ilyen szerszámokat találnak nála Forrás: [origo]

Van, ami fél perc, van, ami negyed óra

Még a drága zárak között is akad olyan, amelyet gyerekjáték kinyitni. Az interneten egy zárgyártó cég nevére és a “lockpicking” kifejezésre rákeresve egy sor olyan bemutatót lehet elérni, amelyen a zárak kinyitását demonstrálják.

Subecz Ákos többnyire olyan ajtózárakkal találkozik, amelyeket általában néhány perc alatt, a legtöbbször tíz percnél rövidebb idő alatt ki lehet nyitni még úgy is, hogy ő eleve roncsolás nélküli, tehát zárcserét nem igénylő módszerrel dolgozik.

Az orvosok (például orr-fül-gégészek vagy bőrgyógyászok) által is használt, világítással és nagyítóval felszerelt otoszkópjával a modern zárak szűk kulcslyukain is be tud lesni. Egy célszerszámmal az ajtózár hengerét tudja elforgatni, a picknek nevezett kis fémpálcákkal pedig a belül lévő kis csapokat tudja benyomni egymás után. Ezek mindegyike eltérő méretű, és rugók nyomják őket a helyükre, eredetileg a zárba való kulcs mintázata nyomja őket a megfelelő pozícióba. A hengert csak akkor lehet teljesen a megfelelő irányba elforgatni, ha egyik csap sem áll az útjában, ilyenkor a zár kinyitható. Ez a demonstrációs videó könnyen érthető módon mutatja be egy cilinderzár működését.

subecz ákos zárspecialista Forrás: [origo]

Az ilyen zárnyitó céleszközök birtoklása egyébként engedélyköteles, mert ezek közbiztonságra különösen veszélyes eszközöknek számítanak. Bár a pickeket az internetről különösebb nehézség nélkül meg lehet rendelni, a szerszámok engedély nélküli birtoklása bírságot és elkobzást vonhat maga után.

Már a zár elé is pajzs kell

A betörők persze nem logikai feladványokra vágynak, ezért általában mechanikai úton oldják meg a bejutást: egy nagy fogót szorítanak a zárbetét kilógó részére, és egy erős mozdulattal eltörik azt. Ez ellen csak úgy lehet védekezni, ha az ajtó és a zár megfelelő kialakítású, tehát egy kissé sem áll ki, így megfogni sem lehet semmivel.

Satuba fogott zárakon gyakorol Subecz Ákos Forrás: [origo]

Egy másik lehetséges védelmi eszköz a Gordiusz védőpajzs nevű magyar fejlesztés, ez tulajdonképpen egy erős fémlapból készült takarás a kulcslyuk elé. Egy speciális, golyóscsapokat használó miniatűr kulccsal lehet kioldani, és elhúzni a kulcslyuk elől. A nagyjából harmincezer forintba kerülő védelmi eszköz a zár teljes környékét lefedi, és zajtalanul, gyorsan nem is lehet megfúrni a felületét.

Mikrochipes kulcs a jelenlegi csúcs

Subecz Ákos egyik jelenlegi favoritja a cseh Tokoz cég Pro 400-as zárbetétje, amely törés és a zárbetét kihúzása elleni védelem mellett sav- és fúrásálló fémből készül. Extrája azonban egy szabadalmaztatott, lamellákat használó kivitel, amelynek köszönhetően a nyitáshoz és záráshoz mindig két irányba, jobbra és balra is el kell tekerni a kulcsot egymás után. Emiatt azonban időseknek ez a típus nem ajánlható.

Az Azbe Mecatronic zárban elemes chipolvasó van, a kulcsok azonosítólapkáit alapján bármikor letilthatók Forrás: [origo]

Létezik már biztonsági mikrochipet tartalmazó zár, amely Subecz szerint feltörhetetlen. Lényege, hogy a nyitást akadályozó apró csapok mellett a zárban még egy (gombelemekről működő) apró elektronika is található, amely a kulcs végébe épített apró lapkát vizsgálja meg. A zár csak akkor nyílik ki, ha egy előzetesen hitelesített chipet érzékel a kulcsban. A zár előnye, hogy egy speciális programozókulcssal utólag is meg lehet akadályozni, hogy egy korábban valakinek kiadott kulcs később nyissa a zárat, de a letiltást utólag bármikor meg is lehet szüntetni. A megoldás hátránya, hogy az elemek cseréjéhez ki kell csavarozni a zárat az ajtóból. A zárspecialista szerint 15-20 ezer forintért már korrekt minőségi szintet biztosító zárakat lehet kapni: ha egy betörő látja, hogy az adott ajtót macerás kinyitni, valószínűleg könnyebb prédát keres a környéken.