Nem készül új verzió az ismert zenelejátszóból, online szolgáltatásai is megszűnnek.

Az erről szóló hírt a Winampot még 1999-ben megvásárló amerikai netszolgáltató óriás, az AOL jelentette be a szoftver honlapján elhelyezett, szűkszavú üzenetben.

Szép csöndben bezár a bazár

Az abban olvasható információk szerint a Winamp szoftver és a hozzá kapcsolódó internetes szolgáltatások – így valószínűleg a Shoutcast internetradió – 2013. december 20-ától nem lesz többé elérhető. A Winampot használóknak azt javasolják, még ezt megelőzően töltsék le a szoftver telepítőjét, ha a továbbiakban is használni szeretnék, és megköszönik a több mint tizenöt éves támogatást is.

A Winamp honlapja még mindig a kilencvenes éveket idéziForrás: Winamp.com

A Winamp első verziója még 1997-ben jelent meg: két amerikai fiatal, Justin Frankel és Dmitry Boldyrev írta a programot, amely a világ első mp3-lejátszó alkalmazásának számító Advanced Multimedia Products (AMP) nevű, fapados szoftverhez készült, egyszerűen használható, windowsos felület volt. Később jogviták miatt a szoftver lejátszómodulját egy másik technológiára cserélték.

Még mindig imádják

A Winamp világszerte hatalmas népszerűségre tett szert, mert megjelenésével párhuzamosan vált globálisan elterjedtté az mp3 zeneformátum, illetve a fájlok ingyenes forrásának számító fájlcserélő szolgáltatások. A Winamp kinézetét letölthető bőrökkel lehet testreszabni, tudását bővítményekkel lehet növelni.

Forrás: Winamp

Bár mostanra már sokkal jobb lejátszóprogramok – például a VLC és a Foobar 2000 – is évek óta elérhetők, a Szoftverbázis letöltési listáján még mindig az ötödik legnépszerűbb program a Winamp. A programból két éve androidos app, és Macen használható kiadás is megjelent, ezek azonban sosem váltak már túl népszerűvé.

A szoftver néhány – ingyenes szoftverekkel kiváltható – extra szolgáltatást tartalmazó verzióját húsz dollárért kínálta a cég, amely ebből és az oldal hirdetési bevételeiből még az utóbbi években is képes volt mintegy hatmillió dolláros, vagyis több mint egymilliárd forintnak megfelelő forgalmat bonyolítani – nyilatkozták az Ars Technica amerikai technológiai hírportálnak a program korábbi fejlesztői.

A kétezres évek közepén eléggé túlbonyolították a WinampotForrás: [origo]

Nem lett belőle iTunes

A programot fejlesztő Nullsoft céget 1999-ben vásárolta fel az AOL. Rob Lord, a Winampot fejlesztő cég első alkalmazottja és korábbi ügyvezetője az Ars Technicának egy tavalyi interjúban elmondta, hogy a tulajdonos igazából soha nem tudott mit kezdeni a szoftverrel. Lord szerint megfelelő menedzsment mellett ma már a Winamp is olyan előkelő helyet foglalhatna el, mint az Apple iTunes szoftverje és az ahhoz kapcsolódó internetes bolt.

Bár a Winamp folyamatosan frissült, idővel egy sor felesleges funkcióval bővült a tudása, emiatt pedig az erőforrásigénye is indokolatlanul magas lett. Az iTunes ősének egyébként a Winamppal egyidős SoundJam MP lejátszóprogram tekinthető. Ez az egyik első maces mp3-lejátszó program volt, amelynek fejlesztőit 2000-ben – tehát az AOL akvizíciója után egy évvel – vette meg az Apple, és fejlesztette a világ legnagyobb internetes zeneboltjává.

A hírportálnak egy Josh Felser nevű amerikai internetes befektető úgy nyilatkozott, hogy tudomása szerint az AOL hónapok óta árulta a Winampot, ő maga is tárgyalt a vállalattal, és magával Justin Frankellel is, de az üzlet végül meghiúsult.