Halkan duruzsolja az új Xbox, hogy költsd a pénzed

XBox X-Box, x-box one
Vágólapra másolva!
Az Xbox One-on szebbek a játékok, de csak saját elődjénél, egy jobb PC simán hozza ezt a szintet. Viszont az nem ilyen kicsi és halk.
Vágólapra másolva!

Péntek hajnal van, éjfélig kellett várnom arra, hogy bekapcsoljam az amerikai premierrel egyidőben Magyarországra érkező egyik első Xbox One konzolt, mert ha korábban tettem volna, a készülék letiltotta volna magát az internetről. Bár az idén már hivatalosan – rendes gyártói garanciával, lokális szolgáltatások támogatásával – biztosan nem lehet megvenni Magyarországon az új játékgépet, a PlayIT videojátékos kiállítás szervezői kölcsönadták nekünk az egyik Xboxot, amelyet a látogatók is kipróbálhatnak majd a rendezvényen.

A videó helyén pont elfér

A dobozból kivett gép könnyű, de nem egy kecses darab: nagyjából akkora, mint egy régi videomagnó, vagy erősítő – az Xbox 360 összes modellváltozatánál több helyet foglal. Első próbálkozásomra be sem kapcsol, de hamar kiderül, hogy a külső tápegységbe csatlakozó szabványos kábel nem kellően precíz kivitelezésű, túlságosan könnyen kicsúszik a helyéről; később még pár alkalommal helyére kell igazítanom.

Az Xbox One és az új irányítói. A felső panel jobb fele rácsos, ott fújja ki a processzor termelte hőt Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A fekvő kivitel nem véletlen, elődjével ellentétben az Xbox One-t csak fektetve szabad használni, mivel a benne dolgozó lapkák hűtése így optimális – a meleg levegő felfele száll –, a chipek pedig jócskán termelik a hőt, jól szellőző helyre kell tenni a konzolt, mert lekapcsol, ha túlságosan felmelegszik.

Fekvő kivitele miatt az One-t sok esetben nem lehet praktikusan elhelyezni a tévé mellett, de cserébe rendkívül csendben működik még terhelés – azaz játék – alatt is, elődjével ellentétben még a DVD-ről Blu-ray-re cserélt lemezmeghajtó sem búg hangosan. A gép egyébként egy ingyenesen letölthető appal Blu-ray filmeket is lejátszik, bár a 3D-s kiadványokkal egyelőre nem boldogul.

Mivel a One-t hivatalosan még nem lehet megvenni itthon, egy kamu brit címet kellett megadnom: szerencsére a rendszer automatikusan felkínálja azt a Google-ról levadászott címet, amelyet még 2008-ban használtam akkor, amikor az Xbox 360 sem kínált lokális szolgáltatásokat, ahogy azt teszi három éve.

Szebb, de nem mindennél

Kezdésnek belököm a gépbe a FIFA 14-et: az új Xboxban már nem tálcás meghajtó van, hanem csak egy nyílás, mint a Mac laptopokon, a játékok pedig DVD helyett Blu-rayen jelennek meg, amelyen sokkal több, akár 50 gigabájt adat is elfér. Soha nem szerettem a sportjátékokat, de ez elég látványosnak tűnik, a virtuális szurkolók is nagyon élethűek – egyedül a játékban szokásos magyar szinkron hiányzik, hiszen a konzolt hivatalosan nem is lehet megvenni itthon, nem készült magyar kiadás.

Az új Forza azért feladja a leckét részletességben Forrás: Microsoft

A másik választott játékot letöltöttem, a kizárólag Xboxra megjelenő, a Top Gear műsorvezetőinek bevonásával készült Forza Motorsport 5 autószimulátor az. A játék letöltése csigalassú, pedig az elérhető leggyorsabb kábelnetem van, de nagyjából tíz perc után a gép kiírja, hogy már el is kezdhetek játszani, ő majd közben befejezni a szükséges adatok letöltését, az első pályák és autók már úgyis a rendelkezésemre állnak.

A betöltés kissé lomha, hiszen a gépben hagyományos winchester dolgozik. Az első kör megtétele során leginkább a rendkívül folyamatos mozgások tűnnek fel, a játék stabilan tartja a másodpercenkénti 60 képkockát, ami még az izmosabb PC-ken is ritka. A videojátékokkal behatóbban nem foglalkozó kollégáknak is eléggé tetszett mindkét játék, és az új, az elődjénél precízebb irányítóval is elégedettek voltak.

Ez a játék valóban 1080p-s felbontásban fut, az elődje csak 720p volt, de azért nem dobok hátast tőle: hasonló látványra a tavasszal átépített asztali gépem is képes, bár összességében többe került. A full-HD-ban is normálisan futó játékok csak a konzolon számítanak extrának, az Xbox 360 és a Playstation 3 esetében a nagyfelbontást a legtöbb játékban általában valamilyen kompromisszum árán lehetett csak elérni. Az is igaz, hogy ennyiért sehol senki nem tud venni egy olyan asztali számítógépet, ami ennyire kicsi, és terhelés alatt is ilyen halk.

Ez már nem DVD, hanem Blu-ray Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A felület ismerős az Xbox 360-ról, ám hamar kiderül, hogy a játékdemókat hiába keresem, egyszerűen nem léteznek. Minél több programmal kipróbálnám a gépet, de csak egyetlen ingyenes játék, a freemium modellel dolgozó Killer Instict, egy kultikus verekedős játék újraírt változata, és egy kinectes sportjáték érhető el, minden másért 15-20 ezer forintnak megfelelő fontot kérnek, próbalehetőség nélkül.

A nap végére csupán egyetlen játékdemó, a FIFA 14 próbaverziója jelenik meg a kínálatban, ez pedig azt sugallja, hogy talán nem akar szakítani a kipróbálható játékokkal a Microsoft. Mivel az új Xbox teljesen más hardvert használ elődjénél, hiába vett meg valaki az Xbox 360-ra letölthető játékokat, az új gépen ezek egyikét sem játszhatja újra.

Az új Kinect panelban is működik

Képtelen vagyok megérteni, hogy a Microsoft miért erőszakolja rá a vevőkre a Kinect mozgásérzékelő kamerát, enélkül az Xbox One-t meg sem lehet venni, így viszont harmincezer forinttal többe kerül a kamera nélküli Playstation 4-nél, amely december közepén érkezik Magyarországra. A gép egyébként a kamera nélkül is használható.

Az új Kinect kamera sötétben is lát, felismeri az arcot, belátja a teret Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Aki szereti a kinectes játékokat, annak jó hír lehet, hogy az új, csak az Xbox One-nal kompatibilis Kinect kamera sokkal jobb lett elődjénél. Kevés fény mellett is működik és nagyobb teret lát be, így a régivel szemben akár panellakásban is lehet már játszani anélkül, hogy a teljes szobát át kellene rendezni. Ha a kamerát gyakran áthelyezzük, szükség lehet az újrakalibrálására.

Egyelőre egy játékkal, a Kinect Sports Rivals ingyenes kiadásával teszteltük: ez az elődeinél szebb grafikát és reszponzívabb mozgásfelismerést tud. Mivell a kamera infravörös szenzorral is fel van szerelve, este is gond nélkül felismerte a játékosokat lámpafény nélkül is.

Skype-olni akarsz? Fizess!

Az Xbox 360-hoz hasonlóan a One-ra is lehet telepíteni appokat: a magyar felhasználók számára csak néhány hasznos van, mert a legtöbb amerikai szolgáltatás tőlünk eleve nem érhető el. YouTube-ozni Xboxról is lehet, a Skype használatához azonban elő kell fizetni az Xbox Live szolgáltatás arany kiadására, ami évi 15 ezer forintba kerül. Ez szükséges ahhoz is, hogy multiplayer módban játsszunk, vagy az Internet Explorer böngészőt használni tudjuk.

Ez utóbbi egyébként nem kamu, villámgyorsan működik, minden fontos hírszájtot és blogot behozott beágyazott videókkal együtt. Az Xbox-gomb lenyomásával bármikor átválthatunk a főképernyőre, vagy egy appra – például a Skype-ra –, a játékra való visszaállás szintén egy pillanat alatt megtörténik.

Ezek a dugaszok vannak az Xbox One hátulján, akár a kábeltévés beltéri egység is ráköthető Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az új Xbox hangos parancsoknak is engedelmeskedik a Kinect használata esetén: az „xbox” szó elhangzása esetén várja a játékos utasításait, de magyarul egyelőre nem tud. Nem éppen tökéletes angol kiejtésem ellenére azért a hangvezérléssel sikerült kijutni a főmenübe, illetve rákeresni a Bingben nyulakra. Magyar támogatás híján e funkciónak nem lehet sok hasznát venni.

Vennék új Xboxot?

Az Xbox One korrektül összerakott gép, egyedül a vásárlóra kényszerített drága kamerája a probléma. Hivatalos bevezetése előtt nem merném megvenni, mert a 160 ezer forintos, játékprogram nélküli vételárért a jelenleginél több szolgáltatást várnék.

Egy amerikai vásárló számára az Xbox sokkal jobb választás lehet, hiszen a gép érti a beszédét, és internetes tékát meg egy sor egyéb szolgáltatást is használhat róla. Ezek zöméről a magyaroknak még le kell mondaniuk, az első játékok legtöbbjét pedig a már évek óta kapható, előző konzolgenerációra is kiadják. valamennyivel csúnyább grafikával. Egyelőre jobb választásnak tűnik venni két új játékot a régi Xboxra, és várni egy évet az újjal.