Hibás mobilokra panaszkodott a legtöbb vásárló

Vágólapra másolva!
Elromló mobilok és okostelefonok miatt keresték a legtöbben a fogyasztóvédelmet karácsony előtt.
Vágólapra másolva!

A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségekhez tavaly decemberben országosan körülbelül 230 panasz érkezett tartós használatra rendelt termékre, illetve 43 kifogás élelmiszerrel kapcsolatban; gyakori panasz volt a táblagépek és mobiltelefonok meghibásodása - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kedden az MTI-vel.

A táblagépek és mobiltelefonok meghibásodásával kapcsolatban a fogyasztói megkeresések elsősorban arra irányultak, hogy a minőségi kifogás megtételekor nem vettek fel jegyzőkönyvet a vásárlóktól az üzletekben. A hatóság szerint a minőségi kifogásról a kereskedők kötelesek jegyzőkönyvet kiállítani. Többen kifogásolták továbbá a garanciális javítás elhúzódását is. Sok esetben jelezték a fogyasztók azt is, hogy nem tudták felvenni a kapcsolatot az egyes szervizekkel.

A fogyasztóvédelmi hatóság közleménye szerint sokszor az NFH munkatársa által adott részletes tájékoztatás elegendő volt az egyes fogyasztói problémák feloldásához, így hatósági eljárás lefolytatása nem volt indokolt. Szintén gyakori volt, hogy a fogyasztóvédelmi felügyelőségek hatáskör hiányában a megfelelő szervhez irányították az egyes fogyasztókat. Tartós fogyasztási cikkek vásárlásakor az eladó a termékkel együtt köteles a fogyasztó részére jótállási jegyet átadni, amelynek tartalmi elemeit jogszabály határozza meg. Amennyiben az eladó a jegyzőkönyv felvételével vagy a jótállási jegy átadásával kapcsolatos kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a fogyasztó a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez fordulhat panasszal.