Már egy SD-kártyán elfér egy PC

Intel, Ces 2014
Vágólapra másolva!
 Miért jó egy számítógép, ami alig nagyobb a körmünknél? Azért, mert szinte bármibe be lehet építeni!
Vágólapra másolva!

A PC-k után a használati tárgyainkba is beférkőzne az Intel: a chipgyártó Las Vegasban mutatta be Edison névre keresztelt miniszámítógépét, amelynek minden fő komponense elfér egy olyan pici lapkán, amely a digitális fényképezőgépekben használt SD-kártyákkal azonos méretű.

Az Edison minigépet használati tárgyakba szánja az Intel Forrás: Intel

Egy ilyen pici számítógépből akár kéttucatnyi is elfér az ember markában: a magas fokú miniatürizálásra azért van szükség, hogy akár ruhákba vagy használati tárgyakba is beszerelhető legyen. Az Edison nem csak a processzort, memóriát és az adatok tárhelyét tartalmazza, hanem wifi és Bluetooth kommunikációra is képes - a működéséhez szükséges energiát azonban akkumulátorról vagy más, külső tápforrásról kell biztosítani.

Az új füles már pulzust is mér

Az Edisonra épül például az Intel két csúcstechnológiás fülhallgatója: ezek egyikét sportolóknak szánják, akik zenét hallgathatnak rajta, míg a fülhallgató folyamatosan rögzíti szívritmusukat a zsebükben lévő telefonra, amely a megtett távot és az elégetett kalóriáák számát is elmenti. A másik modern találmány egy egyszerű mobiltelefonos headset, amely azonban folyamatosan képes hangparancsok értelmezésére akár egy teljes napon át. Ez azt jelenti, hogy a hangvezérlés eléréséhez nem kell sem gombokat nyomogatni, sem pedig a telefont parancsértelmezőjét aktiváló kódszavakat ismételgetni.

Ez a headset egy teljes napon át folyamatosan fogadja a beszédparancsokat Forrás: Intel

Az Edisonról egyelőre annyit tudni, hogy az év közepétől lesz elérhető, nagyon alacsony a fogyasztása, a benne lévő kétmagos processzor teljesítményről azonban az Intel csak annyit közölt, hogy "Pentium-osztályúnak" felel meg. Az apró gép alapvetően nem hagyományos számítógépes operációs rendszerek futtatására való, hanem olyan Linuxéra, amelyaz Edisonra épülő okos tárgyak vezérlését végzi. Ennek ellenére az Edisonra külön appokat is lehet majd telepíteni, amelyek a felhasználók igényei szerinti funkciókkal bővítik a minigép tudását.

A jövő bölcsődéje

Az Intel egyelőre egy jövő bölcsődéjébe szánt prototípus eszközökkel mutatta be az Edison képességeit a babamonitorozó eszközöket gyártó Mimo Babyvel közösen. Elképzeléseik szerint a babák állapotáról rugdalózójába épített szenzorok értesítenék folyamatosan a szülőket, akik az ágyuk mellett lévő kijelzőről, vagy akár egy kávéscsészébe épített, világító felületről is tájékozódhatnak a baba állapotáról. A szenzorok azt is érzékelik, ha a gyerek felébred és éhes, ilyenkor pedig automatikusan bekapcsolják a konyhai cumisüveg-melegítőt.

Ilyen szenzor figyeli a baba alvását Forrás: Intel