Már jövőre drónokkal postáznák a hivatalos iratokat a lakosoknak, azonosításuk retinaszkenneléssel zajlik majd.

Az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városában már a jövő évben csúcstechnológiás eszközökre cserélnék az emberi postásokat. A helyi kormányzat bejelentése szerint egyelőre csak hivatalos iratok, így jogosítványok, személyi igazolványok és más engedélyek eljuttatását végeznék drónokkal.

A rendszer négy rotorral szerelt, akkumulátoros drónokat fog használni, amelyek fél éven át tartó tesztelése várhatóan még az idei év közepén megkezdődik. Az éles üzem ennek köszönhetően már jövőre megkezdődhet, a postás drónok első prototípusát már be is mutatták, a Sky News fotót is közölt erről.

Az Amazon ilyennek képzeli a futárdrónt, a dubaji gépen néggyel kevesebb rotor vanForrás: Amazon

Ezeket úgy építették fel, hogy a címzett retináját és ujjlenyomatát is képes legyen azonosítani, így lehetséges megakadályozni, hogy a személyes okiratok illetéktelenek kezébe kerüljenek. Azt még nem tudni, hogy a drónok automatikusan, vagy emberi irányítással közlekednének, és azt sem, hogy miként teszik alkalmassá a gépeket a rendkívüli meleg és a homokviharok elviselésére.

A világ legnagyobb internetes áruházát működtető Amazon cég decemberben mutatta be első csomagszállító drónját, amely 2,3 kilogrammnyi árút képes szállítani. A vállalat szerint azonban még legalább öt évre lesz szükség arra, hogy az oktokopterekkel való csomagszállítás élesben is megkezdődhessen.