Ívelt kijelzőjével kézbe simul az LG G Flex nevű tepsimobilja, amelyben még az akkumulátor is görbe, a hátlap pedig öngyógyuló. Kipróbáltuk az új mobilos csúcstechnológiát.

Az LG G Flexet bátran lehet tepsimobilnak nevezni, hiszen a hatcolos képernyője már csaknem eléri egy kisebb táblagép méretét. A tetejétől az alja felé ívelt kijelző hajlása a telefon ormótlanságát hivatott csökkenteni: kétségkívül jobb a fogása egy hagyományos, szögletes típusnál, de azért még így sem válik kecsessé, hiszen hatalmas.

Az ívelt kivitel eléréséhez a legtöbb főalkatrészt új típusra cseréltékFotó: Gilicze Bálint - Origo

Bár a hajlított képernyő nem azonos a várva várt összehajthatóval, a G Flexnek semmi baja nem lesz attól, ha fejjel lefelé az asztalra helyezzük, és tenyerünkkel teljesen egyenes formátumúra lapítjuk. Ez annak köszönhető, hogy nemcsak a telefon háza van műanyagból, de az akkumulátor és a képernyő is hajtott kivitelű. Persze messze nem arról van szó, hogy a telefont félbe lehetne hajtani, ahogy azt a gyártók korábbi promóciós anyagai sugallják, a ház nagyjából félcentis hajlítást tesz lehetővé.

Mik ezek a szemcsék?

A telefon első bekapcsolásakor azonnal feltűnt a képernyő furcsasága. Az még nem lenne baj, hogy a kijelző nem full-HD felbontású (csak 1280x720 pixeles), de olyan a képe, mintha egy nyomtatott újságot olvasnánk. Még a lekattintott ikonok vagy az óra szellemképei is megmaradnak egy-két másodpercig akkor, ha a menüből hirtelen egy homogénebb színű felületre váltunk. Ez olyan hatást kelt, mint amikor a nyomdafesték átkenődik az átellenes oldalra egy újságban.

Ilyen furcsa lenyomatok maradnak a képernyőváltás után pár másodpercig. A jobboldali képen egy teljesen szürke képfájlt nyitottunk meg.Fotó: Gilicze Bálint - Origo

Ez még nem minden: a G Flex POLED-képernyőjének képe nagyon grízes, minden úgy néz ki rajta, mint azokon az éjjeli fotókon, amelyeket nagy érzékenységgel készítettek. Ha egy egyszerű szürke hátteret kell megjeleníteni, annak képpontjai közé kék, zöld, lila darabok is keverednek. Az Ars Technika hírportál szerint ezek a jelenségek még a hajlékony, üveg helyett műanyagba épülő OLED-képernyők gyerekbetegségei, a technológia még ahhoz sem elég kiforrott, hogy full-HD-s változatban rendelkezésre álljon.

Pedig egy mai okosmobil esetében a képernyő minősége a legfontosabb, így hiába kényelmes az ívelt kivitel, a képminőséggel kapcsolatos problémák a vevők jelentős részét eltántoríthatják a a tepsimobil megvásárlásától.

Öngyógyul a hátlap, ha összekarcoljuk

Pedig a G Flexszel szemben egyébként nem volt más kifogásunk, szépen futnak rajta a 4.2-es Android és a játékok is, egyedül az akkumulátoros üzemidő rosszabb 10-20 százalékkal a kistestvérének számító LG G2-esnél, de még így is ki lehet vele húzni két napot átlagos használat mellett egyetlen töltéssel.

A reklámanyagok kissé eltúlozzák a telefon görbeségétForrás: LG

 

A telefon hátlapja öngyógyuló, nanokerámia réteggel bevont műanyagból készült, azaz eltűnnek róla a karcolások. Ezt többféle módon is teszteltem: egyrészt igyekeztem a telefon mellett hurcolni a kulcsaimat, de ez nem tett kárt a hátlapban. Végül egy csavarhúzóval ejtettem a telefon bal alsó sarkában két karcolást. Ezek negyedórával később eltűntek, bár erős fényben, megfelelő szögből nézve azért ekkor is látható a helyük, de nem túl szembetűnőek. Ha a csavarhúzóval nagy területen dörzsölni kezdjük a hátlapot, nyilván lehetséges visszaállíthatatlan sérüléseket okozni a műanyagon, de a mindennapi kisebb karcolások ellen a réteg azért hatékonyan véd.

Ez egy nagy, görbe G2-es

Az LG G Flex tulajdonképpen a tavaly bemutatott, szuper üzemidejéről ismert G2-es készülék nagy és görbe változata. Ahhoz hasonlóan ezen a mobilon sem oldalt, hanem a készülék hátlapján található a bekapcsológomb és a két hangerőszabályzó billentyű. A gombok nem megszokott elhelyezkedése némi megszokást igényel ennél a telefonnál is, de a kijelző megkopogtatásával aktiválható rendszer itt is kényelmes.

A játéknál és YouTube-ozásnál is jól jön az ívelt képernyőFotó: Gilicze Bálint - Origo

Viszont a kijelző melletti káva kétoldalt nagyon vékony, így előfordult, hogy a telefont markoló kezemmel oldalról megnyomtam az érintésérzékeny réteget. Sem a G2, sem pedig a G Flex esetében nem lehet házilag kivenni az akkumulátort, és a beépített memória - ez az utóbbi készülék esetében 32 gigabájt - sem bővíthető. Míg a G2-esbe szerelt digitális kamera optikai stabilizátorral is rendelkezik, a G Flexből ez a technológia hiányzik, így gyenge fényviszonyok között nehezebb vele nem bemozdult fotókat készíteni. Egyébként a fotós és full-HD videós képességek azonosak.

Ez egy kísérleti nyúl

Az LG G Flexet e sorok írásakor még nem lehet kapni egyik hazai szolgáltatónál sem, a kereskedők árlistáin 160 ezer forint körüli árral szerepel a készülék kártyafüggetlen változata. Ám mint már említettük, az LG új tepsimobiljával az a komoly baj, hogy a látványos, hajlított kivitel nem párosul egy olyan képminőséggel, amely ezért az árért már elvárható.

A használatban nincs semmilyen különbségFotó: Gilicze Bálint - Origo

Ennek tükrében a G Flexet egy olyan kísérleti készüléknek tartjuk, amelyet csak néhány mániákus fog megvenni, viszont a gyártó az ezzel szerzett tapasztalatok alapján tökéletesíteni tudja majd az egyébként praktikus, hajlított kivitelű mobiljait.