Száműzte a Google-t az Androidból a Nokia

2014.02.24. 10:09

A Nokia - amelynek telefongyártó részlegének megvásárlását a Microsoft tavaly jelentette be - a Google Android szoftverét futtató olcsó okostelefonokat mutatott be a barcelonai Mobil Világkongresszuson.

A Nokia X, X+ és XL márkajelzésű telefonokat egyaránt a legolcsóbb szegmensbe szánják, mivel kártyafüggetlenül is csak 90, 100 és 110 euróba kerülnek, ami 28-35 ezer forint körüli árat jelent. Ezért az árért az új készülékek nem is kápráztatják majd el túlságosan leendő tulajdonosaikat képességeikkel.

A windowsos Nokiák felületét mímelik az olcsó androidos készülékekForrás: Nokia

A kínai mobilokkal versenyképesek

A négycolos képernyővel szerelt X és X+ modellek, valamint az ötcolos XL modell egyaránt csak 800x480 pixeles érintőképernyővel rendelkezik, bár abból legalább a jobbnak számító, IPS LCD panel van bennük. A legolcsóbb modell csupán fél gigabájt, két társa 768 megabájt memóriával rendelkezik, és 1 gigahertzes, kétmagos lapka dolgozik bennük. Mindegyik készülék két SIM-kártyát tud fogadni.

Mindhárom készülék különböző színes műanyag borítással vehető meg. A legolcsóbb telefonhoz külön kell microSD kártyát is venni, a két drágábbhoz jár egy-egy négy gigabájtos kártya. Digitális kamerából az X és X+ csupán 3 megapixeles, fix fókuszút tartalmaz (villanó nélkül), az XL-ben pedig 5 megapixeles, fókuszálásra képes kamera van villanóval.

A színes, műanyag hátlap a közösForrás: Nokia

Tessék egy Android, appok nélkül

Mindhárom telefonon a Google Android módosított verziója fut, amelyből hiányoznak a Google alkalmazásai és szolgáltatásai, például a Play piactér, vagy a Térkép. Ezek helyett az X-sorozat tagjai az appok microsoftos és nokiás megfelelői kapnak helyet, a Google Térkép helyett például a Nokia Here nevű szolgáltatása, a Hangouts helyett pedig a Skype.

Ennek a megoldásnak az a hátránya, hogy a felhasználók nem tudnak hozzáférni a már ismert androidos alkalmazások ezreihez. A Nokia saját appboltot kínál ezen a platformon, ám a cég szerint ez is jelentős áttörést hoz majd, mivel a Google Playen publikált alkalmazások készítőinek csak minimális módosításokat kell elvégezniük programjaikon ahhoz, hogy azok az új Nokiákon is működjenek. ehhez azonban külön kell majd publikálniuk az appokat a Nokiánál is.

Hardverét tekintve a Nokia X a legalsó szegmensben versenyezForrás: Nokia

Az új androidos mobilok grafikus felületét a windowsos Lumia készülékekéhez hasonlóvá alakították a Nokia fejlesztői, így ahhoz hasonlóan átméretezhető csempéket lehet elhelyezni a nyitóképernyőn. A két alaprendszer közötti különbség miatt a használat módja nem teljesen azonos.