Az okosmobil lesz az autónk agya

autó, navigáció, apple,
Vágólapra másolva!
Nem kell többet vezetés közben fogdosni a mobilt, beszélgetni fogunk a készülékkel. Az iPhone-ok és az Android-mobilok átveszik a fedélzeti komputer szerepét.
Vágólapra másolva!

A Genfi Autószalonon mutatta be az Apple CarPlay nevű új technológiáját: ez a technológia azt teszi lehetővé, hogy az iPhone-on futó szolgáltatásokat a járművek műszerfalába épített képernyőről is el lehessen érni.

Nem kell többé szélvédőre cuppantani az iPhone-t

Az Apple elképzelései szerint a sofőrök a jövőben a műszerfalba épített Lightning csatlakozóhoz csatlakoztatják iPhone-jaikat, menet közben pedig nem lesz szükség annak elővételére, mert a bejövő hívásokat, üzeneteket és a navigációhoz használt térkép már az autó fedélzeti számítógépének műszerfali képernyőjén jelenik meg. A bejövő hívásokat eddig is lehetett kihangosíton keresztül biztonságosan bonyolítani - bár a beszédfelismerés indításához egyelőre külön gombot kell lenyomni, ami valószínűleg a kormányon, vagy annak közelében lesz elhelyezve.

Az Apple szerint ilyen lesz a jövő műszerfala Forrás: Apple

Aa CarPlay azt is lehetővé teszi, hogy akár SMS-eket is diktáljon a sofőr a telefonnak, amely a bejövő üzeneteket is fel tudja olvasni. Hasonló módon a képernyő nyomogatása nélkül lehet majd kezelni a navigációt vagy a zenelejátszást is. A CarPlayjel a különböző offline használatot is nyújtó internetes zeneszolgáltatások is elérhetők lesznek, például a Spotify-on lekért zenéket is hallgatni lehet majd az autó hifijén. A hangvezérlés mellett az iOS-es szolgáltatásokat az autók érintőképernyőjén keresztül is lehet vezérelni.

Mivel a megoldás az Apple Siri nevű technológiáját használja, a funkció egyelőre nem érhető el magyar nyelven. Ráadásul az amerikai utakon a magyarnál jóval több olyan autó közlekedik, amelynek belsejében egyáltalán fedélzeti komputer is megtalálható. A CarPlay-t az Apple közlése szerint az iOS 7-es rendszert futtató iPhone 5, 5C és 5S készülékkel lehet majd használni. A Mercedes, a Volvo és a Ferrari már ezen a héten bemutatja a technológiát támogató autóit. A Mercedes egyelőre nem közölte, melyik modell lesz az, míg a Volvo az XC90-es szabadidőautójába, a Ferrari pedig a négykerék-hajtású FF sportkupéjához kínálja majd az iPhone-os csomagot rendelhető extraként. Más gyártók - többek közt a BMW, a Ford, a Honda, a Nissan, a Peugeot, a Citroën, a Suzuki és a Toyota is tervezi a CarPlay támogatását autóiban, ezekről azonban még nem tudni konkrétumokat.

A megszokott iOS-es ikonok várják majd a sofőrt az autóban is Forrás: Apple

A Google is pont ugyanezt fejleszti

Kisebb sajtóvisszhangot kapott, de a Google még januárban bejelentette, hogy a CarPlayhez hasonló, autókba szánt szabványos - és nyílt - technológia kifejlesztését tűzte ki ki célul. A Google és az Nvidia chipgyártó Open Automotive Alliance néven hozott létre iparági szövetséget januárban, ezt jelenleg a General Motors konszern, a Honda, az Audi, és a Hyundai támogatja.
A tagok azt szeretnék elérni, hogy a kezdeményezés révén már idén megjelenjenek az első, androidos okostelefonokkal alapból kompatibilis gépkocsik.

A Google is ugyanezt akarja elérni saját szoftverével Forrás: Google

A Google-féle megoldásról még nem sokat tudni, de a szövetség oldalán olvasható leírás alapján a CarPlayhez hasonló, tehát kéz nélküli használatot biztosító, beszédfelismerést használó megoldásról van szó. A hazai felhasználók körében az androidos technológia azzal a komoly előnnyel indul, hogy már ismeri a magyar nyelvet. Az első, Androiddal együttműködő fedélzeti rendszerekkel szerelt járművek a tervek szerint az év végén fognak megjelenni.