Nyugdíjba vonult az iPad 2

Vágólapra másolva!
A már régóta nem versenyképes, drága táblagépet az iPad 4 váltja a kínálatban.
Vágólapra másolva!

Az Apple három évig tartotta kínálatában a mostanra már gyenge képminőségűnek, és korlátozott teljesítményűnek számító iPad 2-t, amelynek ráadásul az ára sem volt túl kedvező. A mostanáig 119 ezer forintos áron megvásárolható, kisfelbontású iPad 2 helyett az Apple az iPad 4-est kínálja hasonló áron.

A két évvel ezelőtt megjelent iPad 4 ugyan nem a legfejlettebb hardvert tartalmazza, de már nagyfelbontású Retina képernyővel, és gyorsabb processzorral rendelkezik.

A jelenlegi legújabbnak számító iPhone olcsóbb, 5C változatából is olcsóbb verziót dob piacra a cég, amelyben 8 gigabájtnyi háttértár áll rendelkezésre az adatok és az appok tárolására. Korábban az iPhone 5C-ből a kártyafüggetlenül 185 ezer forintért hazavihető 16 gigabájtos modellt lehetett megvenni. Az új, 8 gigabájtos 5C árai még nem jelentek meg az Apple magyar és osztrák oldalain, de a német webshopban 550 euróért, vagyis nagyjából 170 ezer forintért kínálják a készüléket.