Készül a csendben száguldó harci motorkerékpár

csendes hibrid motor brd darpa
BRD csendes hibrid motor
Vágólapra másolva!
Mire jó, ha egy krosszmotor nem berreg hangosan? Arra, hogy kommandósok lopakodjanak vele!
Vágólapra másolva!

Az amerikai hadsereg kutatószervezete, a DARPA olyan hibrid motorral szerelt krosszmotor kifejlesztésére írt ki pályázatot, amelyet kifejezetten katonai felhasználásra szánnak. Elképzelésük szerint egy ilyen járművel a különleges egységek tagjai nehéz terepviszonyok között is elakadás nélkül tudnak haladni, ha pedig szükség van rá, a benzinmotorról a szinte teljes csendben való haladást biztosító elektromos hajtásra válthatnak.

A BRD elektromos versenymotorját építenék át a kommandósok számára Forrás: BRD

A Wired beszámolója szerint a hibrid motorkerékpár első prototípusa egy 3,3 millió forintnak megfelelő összegbe kerülő BRD RedShift MX elektromos hajtású versenymotorra épül majd. Ennek hatótávja azonban nem lenne elegendő a katonai felhasználásra, mivel a motorkerékpár két óra száguldás után töltést igényelne.

Ezért meghajtását a Logos Technologies hibridmotorjára cserélik le, amely benzines üzemre is alkalmas, ám ehhez egy kiegészítő benzintankot is fel kell majd szerelni a motorra. A Redshift MX elektromos változatának maximális sebessége 128 kilométer per óra, a hibridmotor ennél várhatóan gyorsabb száguldást is lehetővé fog tenni.

Ez még a BRD eredeti járműve Forrás: BRD

A Wired szerint egy másik projekt keretében egy kizárólag elektromos hajtású motorkerékpárt is fejlesztenek a DARPA-nak, a Zero Motorcycles fejlesztését ugyancsak a különleges egységeknek szánják, a két órás üzemidőt pedig cserélhető akkumulátorokkal oldanák meg.

Forrás: BRD