Vágólapra másolva!
A legújabb játékgépek akkor is sokat fogyasztanak, ha nem játszanak rajtuk. Filmnézéshez is feleslegesen fogyasztanak energiát – derül ki egy felmérésből.
Vágólapra másolva!

A Playstation 4 és az Xbox One is egyaránt rosszul szerepelt a Természeti Erőforrások Védelmének Tanácsa (Natural Resources Defense Council, NRDC) nevű amerikai természetvédelmi szervezet munkatársai által végzett teszten.

A szakértők az új generációs játékgépek energiahatékonyságát vizsgálták mérésekkel, és a három új modell – a PS4, az Xbox One és a Nintendo Wii U – közül csak az utóbbi készülék szerepelt jól a teszteken, bár ennek a készüléknek a számítási és grafikai teljesítménye elmarad a riválisokétól. Ugyanakkor a Wii U átlagos áramfogyasztása még a kisebb teljesítményű elődjénél a Wii-nél is alacsonyabb, mivel ezen a konzolon a készenléti mód rendkívül takarékos módon működik. Az aktív készenlét használata egyik konzolnál sem kötelező, ám a rendszer csak ezt választva képes gyorsan bekapcsolni.

Az Xbox One a készenléti fogyasztást jelentősen megnövelő Kinect kamera nélkül Forrás: AFP/Robyn Beck

Az új Xbox és az új Playstation is zabálja az áramot

Nem szerepeltek jól a Microsoft és a Sony új generációs játékgépei a teszteken, egy Xbox One vagy PS4 konzol ugyanis éves szinten két-háromszor annyi áramot fogyaszt, mint elődeik, az Xbox 360 és a PS3.

Az Xbox One esetében a beszéd- és mozgásfelismerő Kinect kamera ébren tartása okozza a készenléti mód magas fogyasztását, míg a PS4-nél az USB-csatlakozók aktív módban tartása a felelős ezért. Ez utóbbit nem kötelező használni, de például az irányítók töltése kikapcsolt állapotban csak így lehetséges.

A Playstation 4 és irányítója Forrás: Origo

A kamerát egyébként nem kötelező használni a játékgéppel, illetve a menüből kikapcsolható az aktív készenléti mód. Használat közben egyébként az Xbox One fogyaszt kevesebbet a PS4-nél (112 wattot a 137 watt helyett), ám a készenléti üzeme az új Playstationnek takarékosabb: 8,5 watt a 15,7 watthoz képest. A Nintendo Wii U bekapcsolva csak 34 watt áramot fogyaszt, készenléti üzemben pedig csak 0,4 wattot.

Drága dolog konzolon mozizni

Bár – főként külföldön – sokan használják internetes videoszájtok, tékák elérésére, a tanulmány megállapításai szerint az Xbox One és a PS4 konzolok harminc-negyvenötször annyi energiát fogyasztanak filmlejátszáskor, mint egy kifejezetten erre való, egyszerű médialejátszó.

A Wii U és a táblagépes irányítója Forrás: Nintend

Az NRDC becslései szerint, ha a jelenlegi megoldások alapbeállításként megmaradnak a PS4-ben és az Xbox One-ban, akkor éves szinten annyi elektromos energiát pocsékolnak el, amennyi egy Houston méretű város összes háztartásának ellátására elegendő lenne. A tanulmány készítői pozitívumként értékelték, hogy mindhárom új konzol képes érzékelni, ha nem használják őket, és bekapcsolt állapotból készenléti módba kapcsolnak.