Többet ér a Google az Apple-nél

2014.05.21. 22:28

Három éven át az Apple volt a legtöbbet érő márka, a Google az idén megelőzte.

Húsz százalékkal, 148 milliárd dollárra csökkent az elmúlt egy évben az Apple márkanevének értéke az amerikai Millward Brown médiakutató cég BrandZ Top 100-as listája szerint, így az iPhone és a MacBook gyártója a második helyre szorult a Google mögött.

A keresőcég márkaneve egy év alatt jelentősen emelkedett, a negyvenszázalékos növekedés nyomán jelenleg 159 milliárd dollárt tesz ki a Millward Brown indexe szerint – írja a Telegraph. A Google-t a látványos, bár kereskedelmi forgalomban még nem kapható termékekkel, például a sofőr nélküli autóval és az okosszemüveggel kapcsolatos fejlesztései, valamint stratégiai partnerségei teszik vonzóvá a médiakutató cég szerint.

Az Apple visszaesésének az lehet az oka, hogy a cég az utóbbi időben nem rukkolt elő jelentős fejlesztéssel, az iPhone képességeit már rég behozták az androidos mobilok, de a cég laptopjaihoz és táblagépeihez hasonló árú és képességű készülékeket is lehet kapni.

A BrandZ lista harmadik helyén meglepő módon az IBM található (ez a márka 107,5 milliárd dollárt ér), a Microsoft pedig csak a negyedik helyet érte el 90,1 milliárd dolláros értékével. A top tízben még a McDonald's (85,7 milliárd dollár) és a Coca-Cola (80,6 milliárd dollár) is helyet kapott. A tizedik helyre az Amazon internetes áruház került be, amely ugyancsak negyven százalékkal javította márkaértékét tavaly óta,  most 64,2 milliárd dollárt ér.