Ilyen szuper kijelző még nem volt mobilban

LG G3
Vágólapra másolva!
Az LG G3-as óriásfelbontású képernyőt kapott, nagy kapacitású akkumulátorával az év egyik legjobb mobilja lehet.
Vágólapra másolva!

Az LG G3-as a tavaly megjelent, itthon csak ősszel boltokba került G2-es okostelefon utódja. Egyedi megjelenését ahhoz hasonlóan annak köszönheti, hogy sem a kijelzője alatt, sem az oldalain nincsenek kezelőgombok. A bekapcsoló-, és hangerőszabályzó billentyűket a hátlapra, a kamera alatt helyezték el, a kikapcsolt kijelző pedig a felületére koppintva éleszthető fel. Az új modell hátlapja már szálcsiszolt fémből készült az előd műanyagja helyett.

Az LG G3 fém hátlapot kapott Forrás: Origo


Elődjéhez képest a G3-as nagyobb méretű - 5,2 helyett 5,5 colos - képernyőt kapott, aminek a felbontása is óriási, 2560x1440 pixel, ami az ilyen telefonokon szokásos full-HD felbontás közel kétszerese. Ilyen részletességű képernyőt egyelőre sem a Samsung Galaxy S5-ön, sem pedig az iPhone-okon nem lehet találni, bár hasonló panel a kevésbé ismert Oppo nevű kínai gyártó egyik telefonjában már megtalálható.A megnövelt felbontásnak azonban a hétköznapokban nem túl sok konkrét haszna van, hiszen a betűk már a full-HD-s kijelzőn is tökéletesen élesek voltak az előző modellen. Az új modellben a beépített hangszórók hangminősége is javult.

A jobb képernyőhöz igazodva az G3-as beépített digitális kamerája is képes lesz a full-HD-nál nagyobb felbontású videók rögzítésére. Az állóképek (13 megapixel) készítése terén a lézeres autofókusz jelent újdonságot, a rossz fényviszonyok közt való fotózást segítő optikai stabilizátort már a tavalyi típus is tartalmazta.

A szuperfelbontású képernyő Forrás: LG



A G2-est számos kritika érte azért, mert akkumulátora nem kivehető, és memóriáját sem lehet bővíteni. Ezeket a hiányosságokat az új modellben javították. Már az előző modell akkumulátoros üzemideje is kiemelkedő volt, a nagyobb méretű tepsimobilokéhoz hasonló (bár a G3-as nagyobb kijelzőjével már maga is annak számít). A kimagasló üzemidő az új modellben is megmarad: ez egyrészt a telep nagy kapacitásának (3000 milliamperóra) köszönhető, másrészt annak köszönhető, hogy speciális katóddal és energiatakarékos funkciókkal bír a telefon. Az új modellt már vezeték nélkül is lehet majd tölteni, és kicsivel erősebb hardver dolgozik benne az elődjénél.

Az LG G3-as Android 4.4-es szoftvert futtat, de a gyártó - a Samsunghoz hasonlóan - egyedi grafikus felületet fejlesztett rá. A telefonhoz kerek ablakoz tartalmazó védőtokokat lehet majd venni, amelyek ehhez a felülethez illeszkedve, csukott állapotban is megmutatják, hogy érkezett-e levél vagy hívás.

Az LG G3 várható ára még nem ismert, így nem tudni, hogy többe fog kerülni középkategóriás elődjénél, ami 140-160 ezer forint körüli kártyafüggetlen áron debütált Magyarországon. A készülék szerdán már boltokba kerül Dél-Koreában, másutt csak később lehet majd megvenni.