Egész délelőtt nem lehetett ügyintézni az okmányirodákban

Vágólapra másolva!
A számítógépes rendszer leállása miatt nem lehetett ügyeket intézni koradélutánig.
Vágólapra másolva!

Az Origónak több olvasó is jelezte, hogy hiába ment el egy okmányirodába, ott a számítógépes rendszer leállása miatt nem tudta ügyeit intézni kedd délelőtt. A leállás országos szintű volt, egyik okmányirodában sem lehetett semmilyen ügyet elvégezni, még sorszámokat is papírra írva osztanak.

Előzetesen kért időpontra érkező olvasónknak az egyik budapesti okmányirodában azt mondták, hogy ha elindul a rendszer, sorszámával soron kívül intézheti majd lejárt okmányának megújítását. Másoknak az ügyintézők későbbi napokra adnak új időpontokat, bár az olvasónk számára sem világos, hogy a rendszer leállása ellenére honnan tudják, melyik időpont szabad, és melyik nem.

A leállással kapcsolatban megkerestük az okmányirodák rendszereit működtető Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH). A hivatalnál fél tizenkettőkor az Origónak megerősítették, hogy az okmányirodai ügyintézés műszaki okok miatt szünetelt. A KEK KH az Origónak fél háromkor jelezte, hogy a hibát 12 óra 40 perckor sikerült orvosolni, azóta újra lehet ügyintézni. A KEKKH budapesti személyes ügyfélszolgálatán (1133 Budapest, Visegrádi utca 110.) kedden a zavar miatt hosszabított nyitvatartással, éjfélig várják az ügyfeleket, de kizárólag közigazgatási ügyekkel kapcsolatban. Mivel erkölcsi bizonyítványt az internetes rendszer nélkül a leállás alatt is ki tudtak állítani, és a már korábban elkészült okmányokat is át lehetett venni az irodákban, ezekkel kapcsolatban nem lehet éjjel keresni az ügyfélszolgálatot.