Amerikai hacker garázdálkodott egy kínai szállodában

Vágólapra másolva!
Meghackelte a dél-kínai Sencsen város St. Regis nevű ötcsillagos szállodájának számítógépes irányítórendszerét egy amerikai komputer szakember, aki néhány napot töltött ott vendégként - számolt be az esetről a hongkongi média.
Vágólapra másolva!

A hotel szobái és lakosztályai nagyrészt automatizáltak, a vendégek egy "táblagépinas" alkalmazásainak segítségével akár az ágyból szabályozhatják a fűtést, húzhatják el a függönyt, állíthatják be a világítás helyét és erősségét, és az eszköz természetesen a televízió távkapcsolójaként is működtethető.

Jesus Molina számítástechnikai szakértőnek állítólag nem okozott különösebb gondot a rendszer hiányosságainak felfedezése és kis fejtörés, néhány szobacsere, valamint a kapott kódok közti összefüggések megfejtése után könnyedén megírta a maga programját, amivel a számítógépéről is képessé vált a több mint 250 szoba technikai komfortjának távoli irányítására.

Molina a South China Morning Post című hongkongi napilapnak San Franciscóból azt nyilatkozta, hogy a szállodák különösen hadilábon állnak a biztonsággal, miközben előszeretettel használják az új technikát. Mint mondta, az alkalmazott rendszerek sokkal sérülékenyebbek, mint akár egy lakásé, vagy egy lakóházé, mivel sok ember használja azokat.

Molina közölte, hogy magát "erkölcsös hackernek" tartja, mivel célja a biztonsági rések feltárása volt "jobbító szándékkal". Nem borította sötétbe a teljes hotelt, hanem csak a "ne zavarjanak" lámpák felvillantásával jelezte tesztje sikerét - fűzte hozzá.

A St. Regis mindezek után közleményben tudatta, hogy a frissítés idejére ideiglenesen felfüggesztette a szobák táblagépes távirányítási rendszerét. A hacker állítását a sikeres behatolásáról azonban "megalapozatlannak" nevezték.

A hongkongi újság szerint ez nem zavarja Molinát, aki egy közelgő kiberbiztonsági konferencián Las Vegasban ismerteti majd szakmai tapasztalatait. Továbbra is azt hangoztatja: a szállodaiparnak rá kell ébrednie, hogy milyen veszélyt rejt magában, amikor vendégeit beengedi a hotel wifi-hálózataiba.