Ez a behemót akarja megölni az iPadet

Samsung Galaxy Tab S, tablet, táblagép
Vágólapra másolva!
Drágább és nagyobb az iPad Airnél, de szuper képernyője van a Samsung új csúcstáblájának. Új király a táblagépek piacán?
Vágólapra másolva!

Leszámítva a tavalyi csúcskategóriás Note tabletet, a Samsung eddigi kínálatát főként az olcsó androidos táblagépek jellemezték: kicsi felbontású és méretű képernyővel felszerelve.

A doktor bácsi táblagépe

Idén nyáron a cég két új csúcsmodellt is bejelentett, a Galaxy Tab S 8.4 és 10.5-ös típusokat. A szám mindkét esetben a szélesvásznú érintőképernyő méretére utal, kipróbálásra a nagyobbik változatot kaptuk kölcsön.

Mindkét típus kapható szürke és bronz, valamint ezüst és fehér színben, hozzánk az utóbbi változat érkezett. Ennek is olyan lyukacsos, műanyag hátulja van, mint egy műbőr széknek a körzeti orvos várótermében. A dizájn a Galaxy S5 mobilból lehet ismerős: eléggé megosztja az embereket, pedig a táblagép igényesen van összeszerelve. Bár a rivális iPad Air fém hátlapja kétségkívül masszívabbá teszi az eszközt, de az kicsivel vastagabb is a Samsungnál (6,6 mm vastag a 7,5 mm-hez képest), és kisebb képernyője dacára nehezebb is annál.

Nem éppen kicsi a Tab S 10.5, alig lehet elérni a gombjait középen Fotó: Origo

Egy luxustabletet nem tartunk állítva?

Míg a kisebbik Galaxy Tab S-t alapvetően álló üzemmódban való használatra tervezik, a nagyobbikat fekvőre, ami a menügomb elhelyezkedéséből is rögtön látszik.

Nagyjából negyedórányi használat után kiderül, hogy ez a kivitel nekem nem jön be: bár mozizáshoz tökéletes, hírek olvasásához egyszerűen kényelmetlen a fekvő képernyő, a Feedlyben sokszor véget érni nem akaró sorokat kell végigolvasni így. Saját kínai táblagépem sem véletlenül normál képarányú, a szélesvásznú mód a filmnézésen kívül sehol másutt nem praktikus.

Persze átválthatok álló módba is, de olyankor újra és újra véletlenül megnyomom a főgombok valamelyikét. A Tab S 10.5-ön ugyanis a ténylegesen lenyomható menügomb mellett két érintésérzékeny billentyű is van: az egyik a futó appokat listázza, a másik a vissza funkciót látja el. Mivel a tablet a szokásosnál - és az iPad Airnél is - nagyobb, kényelmesen legfeljebb egy kosárlabdázó érheti el a hüvelykujjaival őket, egy átlagembernek ehhez meg kell feszíteni az ujjait.

Ez az a bizonyos orvosi fehér, lyukacsos hátlap. Műanyagból van, de jó minőségű Fotó: Origo

Egy hét alatt sem sikerül megszoknom a felső élen lévő gombok elhelyezkedését sem: a hangerőszabályzó nagyon közel van a bekapcsológombhoz, gyakran keverem össze őket. A tablet hátuljának sarkaiban is van két gomb, ami semmilyen lenyomásra sem reagált: ezekről kiderült, hogy a tokok rögzítésére szolgálnak. Az új Samsung táblához billentyűzetet is lehet majd venni.

A táblagépek plazmatévéje

Filmet nézni valóban nagy élmény a Samsung tábláján, ez az első olyan tablet, amelyet - az iPadtől eltérően - nem LCD, hanem Super AMOLED ( Szuper Aktív-Mátrix Organikus Fénykibocsátó Dióda) képernyővel szerelnek fel, amit eddig csak a kisebb okostelefonokban alkalmaztak. A technológia sajátossága, hogy nem kell mögötte háttérvilágítást alkalmazni (az LCD esetén e nélkül nem látnánk a képpontok színeit), hanem a pontjai saját maguk bocsátanak ki fényt. Pixelből pedig jócskán van, mivel a táblagép 2560x1600 pixeles felbontást használ, ami a full-HD minőségnél kétszer nagyobb részletességet jelent. Ez mintegy négymillió képpont, az iPad Airnek egymillióval kevesebb van, de a kisebb méret miatt nem igazán érzékelhető a differencia.

A képminőség szuper, az élénk színek viszont szokatlanok lehetnek Fotó: Origo

A végeredmény az LCD- és plazmatévék közötti eltéréshez hasonló: az AMOLED-en szebbek a sötét, sok feketét tartalmazó jelenetek. Nem mindenki szereti viszont a kissé tarka színeit az ilyen kijelzőknek - bár ezt a menü képmódjai között át lehet állítani, a legtakarékosabb adaptív üzemmódban kissé erősek a színek. Élőben az iPad Air és a Galaxy Tab S kijelzői között nem volt óriási különbség, ahogy a mai LCD-k és plazmatévék között sem érzékel hatalmas eltérést az átlagember.

Letapizza az ujjamat

A jelenleg kapható iPadekben még hiába keressük az ujjlenyomat-olvasót, az egyelőre az iPhone 5s kiváltsága. Ehhez képest a Samsung már nemcsak a Galaxy S5-be, hanem az új táblagépeibe is beszerelte a szenzort a menügombba.

Nem a legpraktikusabb, de legalább jól működik az ujjlenyomat-olvasó Fotó: Origo

Ezt azonban nem olyan könnyű használni, mint az iPhone-ét - ahol elég rárakni az ujjunkat a szenzorra -, itt egyenesen végig kell húzni azon. Tehát a Samsung tabletjén kissé komplikált az ujjlenyomatos azonosítás, de legalább nem lehetetlen, mint az S5 mobil esetében: a Tab S 10.5-ös nagyon ritkán adott hibaüzenetet a mutatóujjamra. Viszont végül úgy állítottam be a rendszert, hogy csak öt perc inaktivitás után kapcsoljon be a képernyőzár, mert a behemót méretű tableten macerás volt állandóan az ujjamat húzogatni.

Futtassunk egyszerre két appot!

Egy másik fontos újdonsága a multitaskint képesség, vagyis az, hogy egy képernyőn egyszerre több program is futhat. Ehhez a kijelző jobb oldaláról lehet előhúzni egy menüt: amely appok ebben megtalálhatók, azok használhatók fél képernyős nézetben, amelyek hiányoznak, azok nem.

Egyszerre két app is elfér a hatalmas képernyőn. De nem minden alkalmazás támogatott. Fotó: Origo

Tehát például a Hangoutsot és a Gmailt egyszerre meg lehet nyitni, vagy akár a Chrome-ot és a Térképeket, vagy a YouTube-ot is. A Feedly mellé azonban hiába raknék másik ablakot, azt nem engedi a rendszer. Ahogy egy sor más app mellé sem. Ennek haszna legfeljebb a 4G-s modell esetében van, ahol hívás közben (arra is alkalmas a tablet) alkalmazásokat is böködhetünk.

De hiszen ez drágább az iPadnél!

Ingyenes játékok és más appok is járnak a Samsung új táblagépéhez (például minden hónapban négyből egy könyvet választhatunk az Amazon angol nyelvű e-könyvei közül), de ezek többsége néhány hónapig elérhető próbaverzió.

Tesztelőként a Galaxy Tab S 10.5-össel az volt a legnagyobb bajom, hogy túlságosan nagynak találtam, számomra a táblagép ideális mérete 8 col körüli, a saját olcsó tabletem is akkora. A képminőséggel vagy a teljesítménnyel nem volt baj, az új csúcsgépen bármilyen androidos játék elindul. Az iPad Airrel összehasonlítva a rendszer kevésbé reszponzív, de a használatot ténylegesen zavaró akadással nem találkoztam. Csalódást okozott viszont az akkumulátoros üzemidő: hiába behemót, a nagy Galaxy Tab S-t átlagos használat mellett is nagyjából kétnaponta kell feltölteni, más tableteknél ez gond nélkül három-négy nap is lehet.

Ölben mozizáshoz ez a legjobb tablet Fotó: Origo

Androidos tabletre vágyik, és imád az öléből filmeket nézni? Mindenképpen óriástabletre vágyik? Akkor a Samsung tabletje a jó választás, egyéb esetben még érdemes kivárnia az idén érkező új tableteket. A 10.5-ös Tab S 160 ezer forintos árával (ez a 16 gigabájtos, wifis alapmodellé) tízezer forinttal kerül többe a jelenleg kapható iPad Airnél. E sorok írásakor még hiányzik az iPadből az ujjlenyomat-olvasó, de a néhány hónap múlva érkező új modellbe szinte biztos, hogy bekerül az alkatrész. Ezt leszámítva a két típus képességei azonosak, bár a Samsungba lehet memóriakártyát is rakni, és jobb, 8 megapixeles, LED-es villanóval felszerelt vakuja is van.