Eltűnt szeretteinket kutatja fel a kütyü

2014.08.29. 11:56

Nem kell aggódni többé a gyerek, vagy a házikedvenc miatt, a Findster rendszere védelmet biztosít szeretteink számára.

Heves szívverés, összeszorult gyomor, verejtékezés, nehéz légzés…ilyen tünetek jelentkezhetnek, ha egy szerettünk eltűnik, s aggódni kezdünk. Legyen az gyermekünk, vagy egy háziállat elvesztése: az ember mindent megtesz, hogy felkutassa.

Egy portugál csapat a hasonló helyzetek elkerülése érdekében hozta létre a Findstert, amely nyomon követi szeretteink tevékenységét és tartózkodási helyét, folyamatosan tájékoztatva minket róla, hogy minden rendben, biztonságban vannak.

Nem kell árgus szemmel figyelni a gyereket a játszótéren semForrás: Findster

A versenytársakkal szemben a Findster egy olyan GPS-alapú lokációs rendszert kínál, amelyet egyszer kell megfizetni, nincsen hozzá havidíj, míg a hatótávolság akár két kilométer is lehet.

A használata egyszerű: két készülék van, egy a szerettünk számára, egy pedig nekünk. A két kütyü között vezeték nélküli kapcsolat van, csupán egy mobilalkalmazást kell telepíteni, s már figyelhetjük is, hogy szerettünk merre jár.

A kutyus napi aktivitását statisztikán láthatjuk az app-banForrás: Findster

Ha otthon, az iskolában, vagy akár játszótéren elhelyezünk egy állomást, akkor a hatótávolság 2 kilométerig növelhető. Így munka közben is figyelemmel lehet követni, ahogy a babysitter, a nagymama vagy a szomszéd vigyáz a gyerekre, esetleg ahogy a kutya pihen vagy rosszalkodik a nappaliban. Több állomást is lehet elhelyezni, így a lefedett terület mérete tovább növelhető.

A Findster rendszer működéseForrás: Findster

A Findster a kényelemre is gondolt: nem kell mindig árgus szemmel figyelni a gyerek minden mozdulatát, a készülék arról is tájékoztat, ha épp elesett. Neki is be van építve egy SOS vészjelző gomb, ha bármi baj történik, azonnal tudja riasztani a szülőt.

A háziállatokra gondoltak elsősorban a tevékenységkövető felülettel: az app statisztikát készít róla, mikor volt aktív, és mikor pihent a kedvenc az elmúlt 24 órában. Így ha azt látjuk, a kutyus egész napját alvással töltötte, beállíthatunk egy emlékeztetőt, hogy mindenképp vigyük el sétálni, ha hazaértünk.

Az alkalmazás használata egyszerű, látjuk ki, hol helyezkedik elForrás: Findster

A Findster egy valós idejű követőrendszer: látjuk, hogy hozzánk képes milyen távol helyezkedik el szerettünk. Biztonsági zónákat, és útvonalakat is készíthetünk, így azonnal értesítést kapunk, ha a gyerek iskolából hazafelé letér a megadott útvonalról, vagy a kutya átugrott a kerítésen, esetleg gödröt ásott magának a meneküléshez.

A csapat tavaly részt vett egy közösségi adománygyűjtésen, melynek keretében 67 ezer dollárt, átszámítva több mint 16 millió forintot gyűjtöttek. Jelenleg a prototípus véglegesítésén dolgoznak, az első készülékek jóvő év áprilisában kerülhetnek a boltokba.

A nyitókampány keretében újabb adománygyűjtést indítottak az IndieGogón, ahol 99 dollárért (23,5 ezer forintért) kaphatunk 2 modult töltővel, ha azonban állomást is szeretnénk vásárolni, a teljes csomag 199 dollár, közel ötvenezer forint.