Idén a kerek képernyő lesz a menő

LG okosóra óra
LG G Watch R okosóra
Vágólapra másolva!
Trendi okosórával szeretne villogni? Csakis kerek kijelzőset vegyen! Karácsonyra kettő is érkezik.
Vágólapra másolva!

Az LG Berlinben még csak bemutatta első okosóráját, az október közepén érkező G Watch R-t, a Motorola 360-as típust viszont amerikai webboltokból már ma is meg lehet rendelni. Mi a közös a két kütyüben? Az, hogy mindkettőt kerek érintőképernyővel szerelték fel, ami korábban még nem volt elérhető. Mostanra sikerült olyannyira miniatürizálni a kijelzők gyártását, hogy a vezérléshez szükséges elektronika csak a virtuális számlap alatt és felett lógnak ki egy kicsit, de ez nem feltűnő, hiszen a szíjak is ott csatlakoznak az órához.

Csak az LG órája teljesen kerek

Ebben van némi átverés, mivel csak az LG G Watch R kijelzője számít valóban kereknek, a Moto 360-as alján van egy kis fekete csík, kihasználatlan felület. Ennek megfelelően az LG 320x320 pixeles felbontást kínál míg a Motorola csak 320x290 pixelest. Mivel nem négyszögletes kijelzőkről van szó, ez az érték a köralakú kijelzők átmérőjét jelöli.

Az LG úgy tudta megoldani a teljesen kerek kivitelt, hogy a vékonyabb kávát tervezett az órához, minden lehetséges alkatrésztz a kijelző mögött helyezett el, és elhagyta a fényerőt szabályzó szenzort is az órából. Ezt a Motorola tartalmazza.

LG G Watch R okosóra Forrás: lg.comt



Az LG okosórájának kijelzője 3,3 centiméteres, a Moto 360-asé 3,8 centiméteres, vagyis mindkét típus elég bumfordi. Noha a gyártók uniszexként kínálják az órákat, és azok virtuális számlapjai is bármikor lecserélhetők nőies vagy férfias színekre, egy vékony női csuklón elég furán mutatnak.

A mobil és a tablet mellé bedughatjuk az órát is

Egyelőre az új kerek okosórák sem az akkumulátoros üzemidő bajnokai: az LG-ét is legfeljebb két napig lehet használni egy töltéssel, az első beszámolók szerint pedig a Moto 360-ast minden este töltőre kell dugni. Az LG új modellje mattfekete, műanyag szíjjal lesz megvásárolható, ezt azonban bármilyen, szabványos méretű bőr vagy fém óraszíjra is le lehet cserélni utólag. A Moto 360-as kezdetben bőrszíjjal kapható, később fémszíjas verziója is készül. A kerek kijelzős okosórák esetében a gyártók a külcsínre is komoly hangsúlyt fektettek, ennek köszönhető az is, hogy esetükben nem ragaszkodtak az olcsó hatású gumiszíjakhoz.

A Motorola Moto 360 okosóra Forrás: moto360.motorola.com/

Mindkét új okosórában is megtalálható a lépés- és pulzusszámláló, számos sportolást segítő szolgáltatással és vízálló kivitellel ellátták. Ugyanakkor alapfunkciója ugyanaz, mint versenytársainak: az értesítések fogadása a telefon elővétele nélkül. Ezt mindkét okosóra esetében a Android Wear szoftver teszi lehetővé, amelynek hangos parancsokat is lehet adni, a rendszer nem csak a képernyő tapogatásával vezérelhető. A Google külön okosórás platformjára folyamatosan készülnek appok, amelyek közül mindenki igény szerint választhat számára fontosakat: például alvásmonitorozót, naptárat vagy akár Facebook-üzeneteket megjelenítő alkalmazást.

A Motorola és az LG órái okostelefonnal a zsebben használhatók hatékonyan, amivel Bluetoothon keresztül kommunikálnak, de már készül olyan óra is, ami beépített mobilinternetre is képes. A Moto 360-as nettó 250 dollárért, vagyis nagyjából 60 ezer forintért rendelhető meg az amerikai webboltokból. Az LG G Watch R ára még nem ismert, de az már igen, hogy drágább lesz 60-70 ezer forintos elődjénél, lapértesülések szerint legalább 100 ezer forintnak megfelelő összeget kérhetnek el érte.