Ingyen szívnak napi fél órát az Amazon dolgozói

amazon
Vágólapra másolva!
Ennyit kell sorbanállniuk a munkaidő vége után, hogy átvizsgálják őket.
Vágólapra másolva!

Az Amazon nevadai logisztikai központjainak dolgozói azért perelték be munkáltatójukat, mert a világ legnagyobb internetes áruháza minden egyes munkanapjuk végén fél órán át várakoztatja őket, amiért nem fizet bért sem.

Ez úgy történhet meg, hogy a dolgozóknak műszakjaik végeztével biztonsági átvizsgáláson kell átesniük, mielőtt elhagynák a központot. A kilépés előtt pedig gyakran hosszú sorok alakulnak ki, nem ritka az sem, hogy félórát kell várakozniuk az alkalmazottaknak, pedig az itt töltött időért már nem jár nekik munkabér.

Dolgozók az Amazon egyik logisztikai központjában Forrás: AFP



Ezért indítottak pert a dolgozók - pontosabban az Amazonnal szerződő munkaerő-kölcsönző cég dolgozói - az internetes áruház ellen - adta hírül a Reuters.

Az Amazon érvei szerint a biztonsági átvizsgálást nem kell a munkaidő részének tekinteni a jelenleg hatályos amerikai előírások szerint. A vállalat szerint az eljárás a munkahelyen való blokkoláshoz hasonló, amellyel a dolgozók érkezésüket és távozásukat regisztrálják.