A villanyautók is használhatják a buszsávot

elektromos autó töltés
Elektromos autó töltődik
Vágólapra másolva!
Az elektromos és hibrid autók parkolási- és útdíjkedvezményeket vehetnek igénybe, valamint használhatják majd a buszsávot is.
Vágólapra másolva!

Megalakult a Jedlik Ányos Klaszter, az elektromos és hibrid autók széleskörű elterjedését elősegítő terv. Az elektromos autózás elterjedését egyebek közt az országos töltőhálózat kiépítésével, az adózási és jogi feltételek egyszerűsítésével kívánják elérni. Az elektromos és hibrid autók megkülönböztetésére zöld rendszámot vezetnek be, illetve nulla százalékos áfa-kulcsot alkalmaznak ezekhez a járműtípusokhoz és az infrastruktúra kiépítéséhez.

Mint Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter elmondta: a hibrid és elektromos meghajtású járművekkel parkolási- és útdíjkedvezményeket lehet majd igénybe venni, és közlekedhetnének a buszsávban is. Módosítják a villamosenergia törvényt is annak érdekében, hogy a töltőberendezések üzemeltetői is értékesíthessenek villamosenergiát.

Jelenleg még elenyésző az elektromos és hibrid autók száma Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Ugyan jelenleg még elenyésző számú villanyautó közlekedik az utakon, de 2050-re az újonnan értékesített autók 70 százaléka hibrid és elektromos autó lesz, állítja a Nemzetközi Energia Ügynökség. "Fontos érdekünk tehát, hogy Magyarország részese legyen ezen változásnak és bekapcsolódjon a fejlődésbe. A cél, hogy elektromobilitás tekintetében Közép-Európa vezető országává váljunk" - mondta Varga Mihály. A kormányzat és a központi költségvetési szervek gépjárműállományába is szeretnének hibrid és elektromos autókat meghonosítani.

Márciusban jelentették be a Jedlik Ányos Klaszter, eleget téve az uniós célkitűzéseknek. Tavaly lépett ugyanis életbe az az EU-s direktíva, amely előírja, hogy 2020-ig Magyarországon 68 ezer elektromos töltőállomást kell létesíteni, és ebből 7 ezernek nyilvánosnak kell lennie.