Ledöntötték az Apple-szobrot az oroszok

apple steve jobs szobor
Tavaly állították a szobrot Steve Jobs a 2011-ben elhunyt Apple-vezér emlékére
Vágólapra másolva!
A melegektől és a kémkedéstől való rettegés miatt távolították el Szentpéterváron Steve Jobs emlékművét.
Vágólapra másolva!

Szentpéterváron ledöntötték Steve Jobs, egykori Apple-vezér szobrát, miután a cég jelenlegi vezetője, Tim Cook nyíltan felvállalta, hogy meleg. Az informatikai egyetem előtti téren felállított hatalmas iPhone-szobrot tavaly állították a 2011-ben elhunyt Steve Jobs emlékére. A két méter magas interaktív kijelzőn életrajzát, leghíresebb idézeteit tekinthették meg az arrajárók, ahogy a hátulján lévő QR-kóddal egy ezzel kapcsolatos honlapra is ellátogathattak.

Tavaly állították a szobrot Steve Jobs a 2011-ben elhunyt Apple-vezér emlékére Forrás: RIA Novosti/Igor Rustak

A szobrot felállító Nyugat Európai Pénzügyi Szövetség (ZEFS) döntött az eltávolítás mellett. Közleményükben azt írták, Tim Cook bejelentésével "nyíltan támogatta a homoszexualitást", ezért volt szükség az óriás iPhone lebontására. Egy nemrégiben elfogadott orosz törvény ugyanis tiltja fiatalok körében a hagyományos családmodellt tagadó eszmék, információk közlését, a "homoszexuális propagandát" el kellett távolítani.

A másik indok Edward Snowden, az Egyesült Államok legnagyobb kémbotrányát kirobbantó informatikushoz köthető. Az NSA egykori alkalmazottja ugyanis azt állítja, a titkosszolgálatok gyakorta használják az Apple technológiáját kémkedésre. "Az interaktív szobor segítségével közvetlen az NSA és az Apple központjába lehet üzenetet küldeni, a ZEFS viszont visszautasítja olyan technológia használatát, amely felhasználói után kémkedik" - olvasható a közleményben.

Eltávolították a hatalmas iPhone szobrot a szentpétervári egyetem elől Forrás: ZEFS

A TASZSZ orosz hírügynökség ugyanakkor úgy tudja, a ZEFS még Tim Cook bejelentése előtt utasítást adott a szobor eltávolítására. Az informatikai egyetemtől úgy értesültek, a szentpétervári cég valójában karbantartás miatt szállította el a szobrot. A ZEFS nem zárta ki az óriás iPhone visszaszerelését, de csak akkor, ha arra biztatja az orosz állampolgárokat, hogy az Apple-től eltérő technológiát használjanak.

A homoszexuális propagandát tiltó törvényt épp a szentpétervári kormányzó, Vitalij Milonov indítványozta, aki Tim Cook bejelentését követően kezdeményezte az Apple-vezér Oroszországból való kitiltását is.