Ránk varrja a tetoválást a 3D-nyomtató

nyomtatoo top
Vágólapra másolva!
Felvarrja a teoválást a francia diákok által fejlesztett 3D-nyomtató. A kép elkészítéséhez azért még szükség van egy művészre.
Vágólapra másolva!

Szinte minden nap új fejlesztések és ötletek jelennek meg a 3D-nyomtatás terén. Az ENSCI Les Ateliers párizsi design iskola két hallgatója a francia kulturális minisztérium által támogatott program keretében létrehozott egy olyan 3D-nyomtatót, amely az előre beprogramozott tetoválást készíti el. A tetováló gépet először papíron tollal, majd mesterséges bőrön tesztelték, végül pedig egy önként jelentkező hús-vér emberen is.

Ugyan a gép egyedülálló találmány, a tetováló művészeknek nem kell attól tartaniuk, hogy hamarosan elveszítik a munkájukat. A 3D-nyomtató ugyanis csak az előre beprogramozott képet tudja megfesteni, ehhez pedig továbbra is szükség van kreativitásra, és képzelőerőre. Így ha van egy elképzelésünk, hogy mit szeretnénk magunkra varratni, szükségünk lesz egy művészre, aki előbb megalkotja a képet.