A forintosítást sejtik az OTP-leállás mögött

otp
Vágólapra másolva!
Egy héten belül ez a második nagy üzemzavar az OTP Banknál. Ha valakinek kára keletkezett, nyújtson be panaszt, kivizsgálják, és ha jogos, megtérítik.
Vágólapra másolva!

Kedd reggeltől délután negyed 4-ig elérhetetlen volt az OTP számos pénzügyi szolgáltatása, mivel a vállalat egyik rendszere meghibásodott. Bár a bankautomatákon elvileg lehetett pénzt felvenni, az OTP Direkt nevű internetbank hétvégi üzemmódban fogadta a felhasználókat. Ez azt jelenti, hogy az internetes felületen nem lehetett azonnali utalásokat végezni, csak rögzíteni.

A honlapon lévő tájékoztatóból kiderült, hogy a rendszerben kedden csak részlegesen lehetett tranzakciókat lekérdezni vagy indítani. A tegnap óta, a rendszer zárása után beérkezett megbízások ugyanis nem fejeződtek be teljesen a keddi hiba bekövetkeztéig. A tőzsdei funkciók közül a vételi tranzakciókat az OTP hibásan működő rendszerén csak akkor lehetett indítani, ha az értékpapírszámlán van fedezete a vásárlásnak. Az eladások rögzítése végig problémamentesen működött.

OTP-portál Forrás: MTI/Faludi Imre

Gyenge lábakon áll az indoklás

Az OTP rendszere nyolc nappal ezelőtt is leállt, akkor a vállalat cáfolta, hogy hackertámadás érte volna rendszereit, közleménye szerint az internetbank és egyes helyeken a kártyás fizetést akadályozó hiba oka áramszünet és "jelingadozás".

Egy, az Origónak névtelenül nyilatkozó biztonsági szakértő szerint azonban erre igen kicsi az esély. "Az ilyen komoly bank- és pénzügyi rendszerek többszörösen be vannak biztosítva: ha meghibásodik egy erőmű, akkor is van egy másik szolgáltató, ahonnan kapnak áramot. Bár kicsi az esélye, de ha mindkét forrás csődöt mond, akkor lépnek működésbe a szünetmentes tápegységek."

Ugyan a többszörös redundancia egy pénzintézetnél alapvető követelmény, ám az, hogy földrajzilag két, jól elhatárolt területen találhatóak az OTP szerverei, a szakértő szerint még nem jelenti, hogy két külön rendszer is fut rajtuk. Ha pedig így van, az egyik leállása egyet jelenthet azzal, hogy a másik sem működik.

A forintra váltott hitelek is okozhattak gondot

A devizahitelek forintra átváltásához egy komoly rendszert kell kialakítani, a szakértő szerint ilyenkor egy teljesen új rendszert is létrehozhatnak, az OTP Bank azonban úgy döntött, a meglévőbe integrálja azt. "Ez pedig könnyedén vezethet ütközésekhez, ezért van, hogy bizonyos felületek elérhetőek, mások viszont nem működnek, leálltak".

A forintosítást gyanították a leállás mögött az Origo kommentelői is: "Most váltják át a devizákat forintra, ez elég nagy munka lehet."

Küzdelmes lesz a devizahitelek forintosítása

Piaci alapon kívánja rendezni a devizahitelek forintosítását a kormány. Minden banknak kötelező lesz forinthiteleket nyújtania a kiváltáshoz, ezt akár más bank ügyfelei is igényelhetik. Ez versenyt generálhat. A banknak ugyan nem jó a forintosítás, de muszáj versenyképes hitelt nyújtania, ha nem akarja, hogy mások elvigyék az ügyfeleket. Akit viszont hitelképtelennek találnak a bankok, annak meg kell elégednie egy drágább kölcsönnel.

Sok panasz lepte el a Facebookot

Az OTP Facebook-oldalán az egyik kommentelő jelezte, mivel nem tudott a problémáról, egy ATM-nél készpénzt próbált felvenni. Az automata látszólag el is végezte a műveletet, és elköszönt, az SMS is megérkezett "sikeres készpénzfelvételről", és az összeget levonta az egyenlegből, azonban pénzt valójában nem kapott.

Egy másik hozzászóló amiatt panaszkodott, egy ekkora bank miért nem tájékoztatja a hibáról SMS-ben is az ügyfeleket, miért csak a bankfiókhoz érve szembesül vele az ember, hogy feleslegesen ment el odáig, nem tudja elintézni az ügyeit.

A jogos kárt megtérítik

Mások az iránt érdeklődtek korábban, hogy mikor áll helyre a rendszer, és a bank kárpótolja-e őket, ha a határidős utalásokat a rendszer működésképtelensége miatt nem tudják teljesíteni. Az OTP arra kéri a panaszosokat, a Facebook-oldalon a Segítünk alkalmazásban vagy a telefonos ügyfélszolgálaton vegyék fel a kapcsolatot a kollégákkal a problémák kivizsgálása érdekében.

Az OTP sajtóosztályán érdeklődésünkre azt mondták, hogy ha valakinek a mostani üzemzavar miatt kára keletkezett, akkor nyújtson be panaszt hivatalosan a pénzintézethez. Ezeket kivizsgálják, és ha jogosnak ítélik, megtérítik a kárt.