Cukibb lett a Google mini robotautója

google autó, google car
Vágólapra másolva!
Áramvonalas külsőt kapott a kész prototípus. A keresőcég nem akar autógyártóvá válni, jelenleg partnert keres a kisautó gyártásához.
Vágólapra másolva!

A Google még májusban mutatta be sofőr nélkül közlekedni képes miniautójának első prototípusát. A gömbölyded elektromos járműben sem pedálok, sem kormánykerék nincs, mivel szenzorai segítségével az autó sofőr nélkül is közlekedik - bár egyelőre csak tesztpályákon.

Szebb dizájnt kapott

A vállalat hétfőn újabb prototípust mutatott be az autóból, amely a májusi változatnál kiforrottabb dizájnt kapott, például a tetején lévő lézerradarok egy formatervezett házba kerültek rajta, ez leginkább a mentőautók szirénájához hasonlít.

Így néz ki a decemberi prototípus Forrás: Google



Ezen kívül az autó elejét is átszabták a fejlesztők: két apró indexlámpát és új fényszórókat kapott - az első változat lámpái ugyanis nem is voltak működőképesek. A korábbi grafitszürke kivitel helyett pedig fehérre és csontszínűre változtatták a karosszéria elemeit.

Többféle verzió készült

A Google fejlesztőinek bejegyzése szerint május óta többféle prototípus is készült az autóból, és az ezek használata során szerzett tapasztalatokat építették be a legújabb prototípusba.

A Google önműködő miniautója Forrás: Re/Code


A tervek szerint a jövő évben a Google kisautója már Kalifornia északi részének utcáin is megjelenik majd. Ezeket a járműveket kivehető pedálokkal és kormánnyal szerelik fel, és a biztonság kedvéért mindegyikükben ül majd egy emberi sofőr is, aki bármilyen veszély esetén beavatkozhat. Az internetes cég továbbra sem tervezi, hogy autógyártóvá váljon, ezért külső partnereket keres a jármű gyártásához.