Eddig bírta az első napelemes bringaút?

solaroad napelem bicikli
Bringások gördülnek át a világ első napelemes bicikliút felett
Vágólapra másolva!
Szétrepedt a borítás az első napelemes bicikliút egy szakaszán: gyenge volt az üvegpanel.
Vágólapra másolva!

Kicsit több mint egy hónapja adták át Hollandiában az első napelemes bicikliútat: sajnos nem bírta sokáig. A csapadék beszivárgott a panel borítása alá, majd a hideg idő beköszöntével megfagyott, és feltörte az egy centiméter vastag üveglapokat.

Feltört a panel borítása Forrás: RTVNH

A holland sajtó értesülése szerint egy 1 négyzetméteres szakaszon meglazult a napelemeket védő bevonat, és így fordulhatott elő a hiba. A kerékpárosoknak egyelőre figyelmeztető táblákat tettek ki.

Figyelmeztető táblákat helyeztek ki Forrás: RTVNH

A Solaroad által fejlesztett és tesztelt körülbelül 70 méter hosszú útszakaszt kísérleti jelleggel állították fel 3 éves időtartamra, hogy a mostanihoz hasonló problémák kiderüljenek, és orvosolni tudják. A cég hangsúlyozta, a szétrepedt panel a kezdektektől gyenge volt, a többivel nincs gond.

Becslések szerint Hollandia 140 ezer kilométernyi úthálózatának 20 százalékát át lehet alakítani napelemes változatra, amellyel például az útjelzések és közlekedési lámpák energiaigényét lehet majd fedezni.

Bringások gördülnek át a világ első napelemes bicikliútja felett Forrás: AFP/Evert Elzinga