Vágólapra másolva!
Idén világították először izzók helyett ledekkel a stadiont, negyedére csökkent a villanyszámla.
Vágólapra másolva!

Az amerikaifutball-kupa döntőjének idei helyszínét, az arizonai Glendale-ben lévő University of Phoenix Stadiumot a neves eseményre jelentősen modernizálták.

Izzó helyett világító dióda

A játéktér megvilágítására korábban használt 780 darab halogén reflektort 312 darab ledes fényforrásra cserélték le. Ez utóbbiak belsejében közel 45 ezer darab különálló dióda világít - írja a Singularity Hub.

Ezek a ledes lámpák világítják meg a játékteret a Super Bowlon Forrás: Ephesus



Az új fényforrásokat sokkal olcsóbban lehet működtetni az izzóknál: a korábbi 1,24 millió watt helyett 310 ezer watt áramot fogyasztanak.

A University of Phoenix Stadium világítása Forrás: AFP/Rob Carr

Nem kell bemelegednie

Ez nagyjából a negyede az izzókénak, ráadásul a ledek előnye, hogy bekapcsolásukat követően azonnal teljes fényerővel világítanak. A Singularity Hub szerint ez azért fontos, mert a két évvel ezelőtti döntőt fél órára meg kellett szakítani egy áramkimaradás miatt, a halogén izzók pedig csak húsz percnyi melegedés után érték csak el maximális fényerejüket.