Nemsokára indulhat a Google-taxi is

2015.02.03. 09:37

Eddigi legkomolyabb konkurensét kaphatja az Uber, ha a keresőcég is fuvarmegosztó szolgáltatást indít.

A Bloomberg értesülései szerint a Google az Uberhez és a Wundercarhoz hasonló, a taxik alternatívájául szánt fuvarmegosztó szolgáltatás elindítását tervezi. Az üzleti lap szerint értesülései az Uber cég igazgatói tanácsából származnak, de azt egyelőre egyik vállalat sem erősítette meg.

Már tesztelik a Google-taxi

Az Uber felsővezetői a lap szerint már képernyőmentéseket is láttak a Google fuvarmegosztó alkalmazásból, amelyet tudomásuk szerint a Google alkalmazottai már tesztelnek.

A Google lépése azért meglepő, mert az Uber legnagyobb pénzügyi befektetője a keresőcég Google Ventures nevű leányvállalata. Ez a társaság 2013-ban 258 ezer dollárt fektetett az Uberbe, tavaly pedig további összegekkel szállt be a cégbe, amelynek egyik legnagyobb befektetője.

google autó, google carForrás: google



Eddig úgy tűnt, hogy a Google idővel meg akarja kaparintani a Magyarországon is elérhető fuvarmegosztó szolgáltatást. Az Uber igazgatótanácsának két éve tagja David Drummond, a Google vezető jogásza is. Azt még nem tudni, hogy ha a keresőcég előrukkol egy saját fuvarmegosztó szolgáltatással, akkor neki le kell-e mondania a tisztségéről.

A Google Térképet használja

Az Uber egyébként a Google Térképét használja a sofőrök navigálására és ezen keresztül jelzi azt is, hogy merre jár az utas felé közelítő jármű is. Ha a két cég között kenyértörésre kerül sor, az Ubernek nem lesz könnyű dolga hasonló lefedettségű navigációs szolgáltatást találnia működéséhez.

Az Ubert az utóbbi években rengeteg kritika érte, több városban be is tiltották működését, mert a hatóságok szerint nem kínál a hagyományos taxikhoz hasonló biztonságot az utasoknak, hiszen sofőrjeit normál jogosítvánnyal toborozza és járművei sincsenek taxiként levizsgáztatva.