Negyedmilliót ajánlottak, ha jelentik az Ubert

uber taxi mobil
Vágólapra másolva!
Negyedmillió forintot fizet azoknak Dél-korea, akik jelentik, ha valaki az Uber szolgáltatásával akar taxizni. Jogi szinten is ki akarják tiltani a céget az országból.
Vágólapra másolva!

Dél-Korea harcba száll az Uber közösségi taxiszolgáltatás ellen: visszautasították a cég regisztrációs kérelmét, hogy a sofőrjeik törvényesen tudjanak működni az országban. Szöul nem váratott sokat a válaszra, az Uber szerdán kezdeményezte a regisztrációt Ázsia negyedik legnagyobb gazdasággal rendelkező államában. A cég vezetését azzal is megvádolták, hogy nem veszik figyelembe a helyi törvényeket, és azokat megsértve próbálnak hasznot húzni.

Tilos saját kocsival taxizni

A dél-koreai törvények szerint magán- vagy bérelt autóval rendelkező személyek nem fogadhatnak el semmilyen kompenzációt a személyszállításért. "Az Uber egyértelműen semmibe veszi ezen jogszabályt, amikor benyújtotta kérelmét működésének folytatására" - közölte a közlekedési minisztérium. Hozzátette, folytatják a szolgáltatás korlátozását, és dolgoznak rajta, hogy országszerte be tudják tiltani a céget.

Negyedmillió forint a kémeknek

Januárban 930 dolláros, azaz 250 ezer forintos díjat ajánlottak fel azoknak, akik jelentik, ha valaki az Uber alkalmazását használva taxiszolgáltatást kíván nyújtani. A 4 éve működő cég rohamosan terjeszkedik világszerte, immár több mint 250 városban használják az appot személyszállításra. Rengeteg bírálat is érte, amiért olcsó áraikkal a hivatalos taxisok elől akarják elszippantani az ügyfeleket. A törvények megsértése miatt több európai országban is eljárás indult a cég ellen.