Tízmillió fontot emésztett fel eddig a Wikileaks-vezér megfigyelése

2015.02.05. 16:33

Julian Assange Wikileaks-alapító megfigyelése tízmillió fontjába került a brit kormánynak. Ez a Scotland Yard egyik legköltségesebb művelete.

Julian Assange Wikileaks-vezér megfigyelése immár több mint tízmillió fontjába, azaz több mint 4,1 milliárd forintjába került a brit kormánynak. A brit The Telegraph készített becslést a rendőrség tavalyi közlése alapján: 2014 októberében jelentették be, hogy több mint 9 millió brit adófontot költöttek Assange őrzésére. Ez azt jelenti, hogy körülbelül napi 10 500 fontot költenek arra, hogy megfigyeljék az oknyomozó portál alapítóját, vagyis mára ez az összeg elérte a tízmillió fontot.

Ha belehal, se engedik el?

A 43 éves ausztrál férfi több mint két éve raboskodik a londoni ecuadori nagykövetségén, egészségi állapota megromlott: vélhetően életveszélyes szívproblémákkal és krónikus tüdőbetegséggel küzd, gyógykezelésre lenne szüksége. Tavaly augusztusban úgy tűnt, hogy talán elhagyhatja a követséget: állapotára hivatkozva kérvényezték elengedését.

Több mint két éve raboskodik az ecuadori követségenForrás: AFP/Leon Neal

Az ecuadori külügyminiszter akkor azzal vádolta meg a brit kormányt, hogy nem tartja tiszteletben a Wikileaks-vezér emberi jogait. London viszont azóta sem mutatta jelét, hogy hajlandó lenne változtatni álláspontján, és jogi megoldást találni a régóta húzódó vita lezárására - sőt a kérvény hatására szorosabbra vonták a blokádot az épület körül és több rendőrt rendeltek ki a helyszínre.

Amerika perbe foghatná a Wikileaks miatt

Julian Assange 2012 júniusában "menekült" az épületbe, és kért menedékjogot Ecuador londoni követségén: Svédországban ugyanis kétrendbeli nemi erőszakkal vádolják, és ragaszkodnak hozzá, hogy svéd földön hallgassák ki ez ügyben. Assange azonban attól tart, ha Nagy-Britannia kiadja Svédországnak, onnan azonnal továbbküldenék az Egyesült Államokba, ahol pert indítanának ellene.

A Wikileaks ugyanis több százezer titkos amerikai diplomáciai táviratot hozott nyilvánosságra, így Assange ellen a kémkedési törvény által eljárást indíthatnak. Az informátort, az amerikai katonát, Bradley "Chelsea" Manninget, aki a fájlokat letöltötte és a portálnak eljuttatta, 35 évre ítélték.