Nemsokára bezárják a PlayStation Mobile-t

PlayStation Mobile
Vágólapra másolva!
Jó ötletnek tűnt, mégsem lett soha sikeres a Sony androidos játékplatformja. Szeptemberben be is zárják.
Vágólapra másolva!

A PlayStation Mobile bukása most már hivatalossá vált, miután a Sony bejelentette, hogy július 15-én teljesen bezárja a szolgáltatást, amelyen eredetileg bizonyos androidos okostelefonokra és a PlayStation Vita zsebkonzolra lehetett letölthető játékokat vásárolni.

A mobilos részét már korábban megölték

A bezárás nem teljesen meglepő, mert a Sony még tavaly nyáron bejelentette, hogy többé nem fogja támogatni a PlayStation Mobile androidos változatát. Ez gyakorlatilag olyan okostelefonokon működött, amelyek nem fapados, hanem normál teljesítményű processzorral voltak felszerelve, így képesek voltak az eredetileg régebbi PlayStationökre játékokat futtatni.

PlayStation Mobile Forrás: Sony



A PlayStation Mobile az okostelefonokon sosem vált sikeressé, mivel nem lehetett bármilyen androidos készülékre telepíteni, csak olyan modellekre, amelyeket a Sony hivatalosan támogatott.

Bezár a honlap, letölteni sem lehet majd

A PlayStation Vita zsebkonzolt használók számára azonban elérhetők maradtak a játékok. Július 15-ét követően azonban már nem kerül új játék a rendszerbe, szeptember 10-én pedig bezár a teljes oldal is.

Ez egyben azt jelenti, hogy a Vitát használók ősztől nem tudják majd letölteni sem a szolgáltatásban vásárolt játékaikat. Ezeket csak úgy őrizhetik meg, ha a konzol memóriájába, vagy memóriakártyára letöltik a játékokat, és az itt ismertetett módon aktiválják azokat az interneten.