Nyomásérzékeny lehet az új iPhone

iphone 6 plusz teszt cimlap
Vágólapra másolva!
Ez lesz állítólag az okostelefon egyik fő újítása. Jön a rózsaszín Apple-mobil.
Vágólapra másolva!

A kövekező iPhone nyomásérzékeny lesz, írta a The Wall Street Journal az Apple fejlesztéseit jól ismerő szakemberekre hivatkozva.

A hétfőn bemutatott Macbook touchpadjéhez és az Apple Watch képernyőjéhez hasonlóan az iPhone 6S és 6S Plus kijelzője is megkaphatja az úgynevezett Force Touch technológiát. Ennek lényege, hogy az egyszerű koppintás és a hosszú nyomás között különbség van, a laptopnál ez váltja ki például a jobb gombos kattintást. A lap úgy tudja, ez lesz az új generációs iPhone fő újítása.

Ha igazak a pletykák, az új mobil az eddigi három szín - arany, ezüst, fekete - mellett egy negyedik színben (rózsaszín) is kapható lesz.

Vízálló is lesz?

Az Apple legfrissebb szabadalmi kérelme alapján vízálló is lehet majd a következő iPhone. A cég nem elégszik meg vele, hogy termékei külső védőborítást kapjanak, hanem a belső alkatrészek is taszítanák a folyadékot.