A Samsung mobilja nem volt elég görbe, meghajlították

samsung galaxy s6 edge
Vágólapra másolva!
Tavaly az iPhone 6 premier után robbant a tepsimobilokat övező bendgate botrány, azaz hogy farzsebben elhajlik a telefon. Most a Samsung új készülékét, a Galaxy S6-ot kezdték ki.
Vágólapra másolva!

A Samsung saját videóval rukkolt elő, hogy bizonyítsa, az új készülékük nem hajlik el könnyen. Így kívántak regálni az újabb #bendgate botrányra, amelyet a SquareTrade múlt heti tesztje indított el.

"A vizsgálat során a telefont olyan irreálisan nagy erőhatásnak tették ki, amely normál használati körülmények között nem állhat fenn" - írta a dél-koreai cég blogbejegyzésében. Azt is kifogásolták, hogy a SquareTrade csak kijelzővel felfelé próbálta elhajlítani a telefont, mivel az fordított esetben nagyobb nyomást bír el. Fel is kérték a csapatot a teszt megismétlésére.

A Samsung bejegyzésében leírta, hogy ha egy átlagos ember ránehezedik a farzsebére, körülbelül 30 kilogrammos nyomás alakul ki, ami még bőven a Galaxy S6 és S6 Edge teherbírása alatt van. A cég saját videójából kiderül, hogy öt ceruza egyidejű eltöréséhez legalább 36 kilós nyomás szükséges, ez pedig még mindig kevés az új mobil eltöréséhez vagy akár elhajlításához.

Egy iPhone 6 jobban bírja

A SquareTrade tesztjén kiderült az S6 Edge 50 kilogrammnál kezd meghajlani és végül 67,5 kilónál válik teljesen használhatatlanná. Összehasonlítésképp ugyanezen teszten a HTC új telefonja, a One M9 54,5 kilónál hajlott meg, a tavalyi bendgate botrányt kiváltó iPhone 6 Plus pedig mindössze 81 kilós erőhatásra reagált és deformálódott.

Az eredmények azt igazolják - ahogy korábban is -, hogy az Apple legújabb készüléke az, amely még legjobban bírja a nyomást. S bár a tavalyi premiert követően sokan rátámadtak a cupertinói cégre az iPhone 6-os telefonok elhajlása miatt, szabad kézzel elég komoly erőt kell kifejteni ahhoz, hogy tényleg deformálódjon a tepsimobil.