Szabadon ölhetnek embert a harci robotok, ha nem tiltják be őket

robot cory war internet
Értünk vagy ellenünk: legyen az a mobil vagy egy droid, megbízhatunk benne?
Vágólapra másolva!
Mivel nem felelősségre vonhatóak, nincs, aki meggátolja a mesterséges intelligenciát a gyilkolásban, legalábbis ettől tart a nemzetközi emberi jogi szervezet.
Vágólapra másolva!

A "gyilkos robotok", azaz az önálló működésű automatizált fegyverek veszélyeitől tart a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet. A Magyarországot többször elmarasztaló csoport legújabb közleményében arról ír, hogy az önműködő fegyverek legnagyobb veszélye, hogy sem maga a robot, sem készítője nem felelősségre vonható a gép által elkövetettekért, akár egy gyilkosságért sem.

A jelenlegi törvények senkit nem tudnak felelősségre vonni

A közlemény részletesen leírja, miért lehetetlen jogi következményeket állítani a robotok cselekedetei elé, a jelenlegi törvények csupán akkor büntetik a kárt vagy halálesetet okozó robot tervezőjét és elkészítőjét, ha szánt szándékkal programozta a gépet ilyen célokra.

„Elszámolási kötelesség nélkül nincs lehetőség megelőzni a jövőbeli bűncselekményeket” mondja Bonnie Docherty, a közlemény írója. Docherty a robotokat érintő igazságszolgáltatás akadályai miatt látja úgy, hogy a teljesen önműködő robotok betiltása nemcsak elkerülhetetlen, de sürgetendő is.

Mielőbb betiltanák az automatizált robotokat

A HRW már régóta harcol az önálló működésű robotfegyverek elterjedése ellen, a szervezet társalapítója volt a Gyilkos Robotok Megállításáért Kampánynak (Campaign to Stop Killer Robots), és a legfrissebb közleményt terjesztését is tervezik az automata fegyverek szakértőinek nemzetközi találkozóján (LAWS) is, mely e héten kerül megrendezésre.