A Facebook azt szeretné, hogy a barátokra figyeljünk

facebook messenger ipad cool lány
Az Anthology nagyon megerősítheti a Facebook helyzetét
Vágólapra másolva!
Újra frissült a Facebook hírfolyam: mostantól nagyobb figyelmet kapnak a közeli ismerősök bejegyzései.
Vágólapra másolva!

Megkapta legújabb frissítését a Facebook hírfolyamának algoritmusa, jelentette a cég legújabb közleményében. A közösségi oldalon mostantól nagyobb hangsúly kerül a közeli ismerősök posztjaira, fotóira, videóira és megosztott hivatkozásaira. Az algoritmus fejlesztéseivel azt szeretnék elérni, hogy a felhasználók megfelelő mennyiségű és minőségű tartalommal találkozzanak minden forrásból.

A legújabb módosítás célja, hogy kevesebb poszt jelenjen meg hírfolyamunkon cégünktől vagy egyéb oldalaktól, hogy ez arányban legyen az ismerőseink által feltöltött tartalommal. A frissítés ezen kívül lazít egy olyan korábbi szabályon, amely meggátolta, hogy túl sok bejegyzést lássunk ugyanattól a személytől vagy oldaltól, illetve lejjebb kerülnek azok a bejegyzések, amelyek arról szólnak, miket lájkoltak ismerőseink.

Csökkenhet az oldalak elérése

A közleményben azt is megjegyezték, hogy a változtatás (logikus módon) csökkentheti egyes oldalak látogatottságát és elérését, persze ez a közösségi oldal számára nem okoz gondot, hiszen a cégek így sokkal inkább választják a fizetett felületeket, hogy több felhasználót érjenek el. A közlemény arról nem szól, hogy a változtatás mindenhol egyszerre lép-e életbe, ám a Facebook a korábbiakban inkább az volt jellemző, hogy fokozatosan vezette be az ilyen frissítéseket a különböző régiókban.