Új mobilszolgáltató a piacon

google mobilszolgáltató telefon mobil
Vágólapra másolva!
Elindította mobilszolgáltatását a Google, egyelőre tesztüzemben az Egyesült Államokban, Nexus 6 telefonon. Olcsó tarifáival könnyen elcsábíthatja majd az androidos felhasználókat a nagy telekommunikációs cégektől.
Vágólapra másolva!

Ahogy korábban megírtuk, a Google-nak megtetszett az ötlet, hogy belépjen a telekommunikációs piacra is, és mobilszolgáltatóvá váljon: el is indította tesztüzemét az Egyesült Államokban. Célja, hogy az olcsó hívásdíjakkal és mobilinternet-tarifákkal magához csábítsa az androidos ügyfeleket. Jelenleg csak az amerikai Nexus 6-tulajdonosok igényelhetnek olyan speciális SIM-kártyát, amellyel kipróbálhatjuk a Projekt Fi szolgáltatását.

Átvált a gyorsabb hálózatra

Természetesen a Google nem épít ki saját hálózatot, csak virtuális mobiloperátor (MVNO) lett. Ez azt jelenti, hogy a meglévő hálózatokat veszi bérbe, azok kapacitását használja, ahelyett, hogy egy teljes infrastruktúra kiépítésével bajlódna, és költene rá dollármilliókat.

Első körben a Sprint és a T-Mobile cégekkel kötöttek megállapodást, ahogy wifin keresztül is lehet telefonálni: a mobil automatikusan észleli, melyik a leggyorsabb és legmegbízhatóbb hálózat, és arra kapcsolódik át. Ehhez persze majd vagy kártyafüggetlen telefonra lesz szükség, vagy olyan speciális SIM-re, amely nem gátolja a hálózatváltást.

Olcsó tarifák és hívásdíjak

Akik a szolgáltatás igénybevételéhez hajlandóak telefont is cserélni, azoknak a Google két kedvezményes, 24 hónapos konstrukciót ajánl: a 32 gigabájtos tárhelyű készülék havi 27,04 dollárba kerül, míg a 64 gigabájtos 29,12 dollár – ha kiszámoljuk, a végösszeg épp egy kártyafüggetlen Nexus 6 ára.

A roamingért nem kell külön fizetni

Az alapcsomag mindössze 20 dollár, ez tartalmazza az SMS-eket, hívásokat korlátlanul – több mint 120 országban. A mobilinternet további 10 dollár gigabájtonként – a roamingért pedig külön nem kell fizetni. Viszont előre meg kell határozni, hogy milyen netcsomagot szeretnénk, ezt ki is kell fizetni, de ha nem használtuk el a teljes keretet, visszakapjuk a különbözetet.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy alapcsomagot választunk 3 gigabájt mobilnettel, az 50 dollár. Ha végül csak 1,9 gigát használtunk el, akkor a Google visszautalja a fel nem használt adatforgalom utáni 11 dollárt. Ha valakit érdekel a teljes kínálat, itt tájékozódhat.

Mindent elérünk a mobilon

Különlegessége még a kísérleti szolgáltatásnak, hogy immár nem csak mobilon leszünk elérhetőek a telefonszámunkkal, hanem Chromebookról és támogatott tabletekről is. Wifin keresztül tudjuk fogadni a hívásokat és az üzeneteket.

Minden beállítás a kezünkben lesz Forrás: AFP/Mark Wilson

Az ügyfélszolgálat is beköltözik a telefonba egy mobilalkalmazás formájában. Így nem lesz szükség bemenni egy üzletbe, vagy hívni a központot ahhoz, hogy csomagot tudjunk váltani, megnézni a hátralévő keretet, a korábbi számlákat, befizetni az aktuális csekket. Minden intéznivalót instant elérünk mobilon.

Ahogy a Google korábban bevezetett szolgáltatásainál a Projekt Fi is meghívásos alapon próbálható ki. Vélhetően nagy lesz az érdeklődés. A tesztüzem fényében dönthet arról a techóriás, megéri-e globálisan is bevezetni a szolgáltatást, és milyen formában.

Lionel Ritchie a nagykövet

Ahogy a Verge újságírói kiszúrták, ha a tesztelés gombra kattintanak a felhasználók, vagy felhívják amerikai előhívóval a 404-978-9316 telefonszámot, Lionel Ritchie Hello című számának refrénjét hallgathatják meg. “Rögtön a dal közepén kezdünk, ahogy a Google is megjelent a piacon: in media res” – avagy a dolgok közepébe vágva. Úgy tűnik, az énekes lett a projekt Fi titkos nagykövete.