A Microsoft bemutatta, mit tud a hologramszemüveg

microsoft virtuális szemüveg hologram hololens
A HoloLens a Microsoft bemutatóján
Vágólapra másolva!
Újabb bepillantást engedett a Microsoft fejlesztés alatt álló hologramszemüvegének újabb prototípusára, láthattuk a felépítését, de a HoloLens tényleges tudásáról még vajmi keveset tudni.
Vágólapra másolva!

A Microsoft Build 2015 konferencia ugyan főként az új operációs rendszerre, a Windows 10-re koncentrált, a prezentáción szerepet kapott a cég hologramszemüvege, a HoloLens is: a készülék sokat fejlődött, kisebb és kompaktabb lett a korábbi változatnál, sőt a fejpánt is állítható, de a tényleges technikai részletekről még keveset tudni.

A HoloLens videós anyagában a korábban már bemutatott holografikus képek és az újszerű használat mellett az eszköz felépítéséről és megalkotásáról beszélnek, viszont a specifikációról alig ejtettek szót.

A HoloLens tulajdonképpen a virtuális sisak és az okosszemüveg keveréke. Előnye, hogy lehet benne látni a külvilágot is, nem csak a digitálisat, viszont látványos virtuális tájat képes kirajzolni az ember elé. Akár Mars-béli táj, akár Minecraft-építmények is kirajzolódnak látóterünkben, egy másik képen a konyha falára virtuális recepteket rajzol a gép. A tárgyak háromdimenziósak, a holoszemüveggel a fejünkön körbe is lehet járni őket.

Mit tudunk eddig?

Annyi már biztos, hogy a Microsoft egy újfajta processzort fejlesztett ki a szemüveghez, amit holografikus processzorként (HPU) emlegetnek: ez felelős a gesztusok, hangok felismeréséért és a térérzékelésért is. A hivatalos oldalon azt írják, a lapka képes lesz a szenzorokról érkező hatalmas mennyiségű adatot másodpercek alatt feldolgozni. A gesztusok mellett valós időben kielemzi azt is, hogy épp merre néz viselője, vagy hogy éppen hol tartózkodik.

Alex Kipman, a cég fejlesztőmérnöke a prezentáció során azt mondta: a szemüveg "lencséi" HD-felbontásúak, de hogy ez a full-HD-s (1920x1080) vagy alacsonyabb felbontást (1280x720) jelent, nem tudni.

A HoloLens a Microsoft bemutatóján Forrás: AFP/Stephen Lam

Az is biztos, hogy a HoloLensen legalább négy darab kamera kapott helyet, a felbontásuk még nem ismert. Ahogyan az sem, pontosan milyen beépített hangrendszert használ, viszont az térhatásban szól majd, így a szoba bármely pontján elhelyezett hologramoktól, így a hátunk mögül érkező hangokat is megfelelően érzékelhetjük. Ahogy a szemüveg lencséi, úgy a füles is valóságosnak tűnő élményt nyújt majd, egyben a környezet zajait sem zárja ki (ha erre van igény).

A cég elindította a HoloLens hivatalos oldalát. Mint írják, egy átlagos laptopnál jobb teljesítményt nyújt a szemüveg, passzív hűtéssel, ventilátorok nélkül. Használatához nem lesz szükség se PC-vel, se mobillal való összeköttetésre, kábelekre, külső kamerákra - szabadon tudunk mozogni és nézelődni.

"Az embernek, és nem a készüléknek kell mobilnak lennie. Készen állunk rá, hogy túllépjünk az eszközökön, kijelzőkön, pixeleken és úgy általában a mai kor digitális határain" - fogalmazott Alex Kipman.