Egyetlen szobába zsúfolták a gyerekkort

2015.05.10. 16:12

Összegyűlt a hazai gamer közösség, hogy retro kütyük társaságában kiélvezzék a pixeleket Budapesten. Az első Pixelcon rendezvény még kicsi és kezdetleges, de a nosztalgikus hangulat mégis ott marasztalta az embert.

Már akkor gondoltam, hogy az első PixelCon alapvetően egy családias hangulatú rendezvény lesz, mikor kiderült, hogy helyszínül a Blaha Lujza téri Művelődési Szintet választották Budapesten. Még az épület bejáratán sem kapott túl nagy felületet a rendezvény, így az ember könnyen elsétálhatott a helyszín mellett anélkül, hogy feltűnt volna neki, odabent bármi is zajlik.

Ráadásul délután kettőkor még az ajtó is zárva várta a látogatókat, csak csengetés és hosszas várakozás után sikerült bejutni, pedig a találkozó ekkor már közel egy órája tartott.

A hely- és levegőhiány ellenére nem apadt a tömegForrás: Origo

Felérve már egyértelművé vált, hogy amennyiben a PixelCon rendezvényt meg szeretnék ismételni, azt mindenképpen nagyobb helyen kell majd megrendezni, a Müszi egyetlen terme már a korai órákban is megtellt: épphogy elegendő volt az akkor épp jelenlévő mintegy ötven-száz ember számára.

Levegő nem volt, nosztalgia igen

Távozni viszont senki nem akart szívesen: a rendezvényt ugyanis egybevonták a 9. Retro Kütyü Játszóházzal, így a kiállítás jelentős részét tíz-húsz éves videojáték-konzolok lepték el, azok is, melyekkel mi játszhattunk fiatalabb korunkban. Levegő ugyan alig volt, helyette viszont nosztalgia bőséggel.

Az első NintendoForrás: Origo

Igyekeztem minden géppel megismerkedni a jelenlévők közül, persze ilyenkor akaratlanul is előtörnek a kedves emlékek, így a legtöbbet természetesen magam is azokkal a gépekkel töltöttem, amelyek a gyerekszobámban köszöntek vissza - ilyen volt az első Nintendo is.

Természetesen a gépek között volt a jó öreg Commodore 64 , ahogy az első videojátékként számon tartott Pongot is ki lehetett próbálni, amely a maga egyszerű módján még mindig hatalmas szórakozás.

A legfurább konzolok is ott voltak

Bár életem során már számos konzolt és számítógépet nyüstöltem, az ilyen rendezvényeken mindig kezembe kerül valami olyan, amit még sose láttam. Ilyen volt például a hordozható PacMan-gép is, amelyen még az eredeti, japán PuckMan név szerepelt. Ez a név végül azért lett lecserélve nyugaton, mert a készítők féltek, hogy a játéktermekben átfirkálnák a P betűt F-re.

A PuckMan nevet átalakították, nehogy átfirkálják a P-t F-re 

A Puckmant inkább átalakítottákForrás: Origo

A kis terembe gyakorlatilag sikerült mindent bezsúfolni, amire egy ilyen rendezvényen szükség van: régi, ritka árkád gépektől kezdve a szőnyegen táncolós Dance Dance Revolutionön át egészen a legújabb Mortal Kombatig minden helyet kapott.

A régi konzolok mellett a legnagyobb érdeklődést a házi barkácsolású retro tárgyak és a HackerSpace egyesület pultja kapta. A billentyűkből készített gyűrűk, vagy a RAM-kulcstartók jópofák voltak, de a HackerSpace ledekkel készített klasszikus Snake játéka és a zenélő floppy-meghajtók mindenkit elvarázsoltak.

BillentyűzetgyűrűkForrás: Origo

Némi csúszással kezdődtek a programok, elsőként egy kissé hosszúra nyúlt kerekasztal beszélgetés, melyen az ismert hazai játokos közösség és fejlesztők értekeztek az aktuális, illetve retro témákról. Maga a beszélgetés bár érdekes és szórakoztató volt, ám az apró teremben székeknek már nem jutott hely, egy kétórás csevegést végigállni pedig nem mindenkinek volt türelme.

A zenélő floppylemezek mindenkit elvarázsoltakForrás: Origo

Kiélveztük a csonkítást is

Aztán a sarokban egyre nagyobb tömeg gyűlt a Fight Club szervezet és az új Mortal Kombat köré: a játékosbarát szoftver sokakat még arra is rávett, hogy a helyszínen tartott bajnokságon részt vegyenek.

Így tettem én is, végül  - szó szerint - véres küzdelmek árán a negyedik helyet sikerült megszereznem. Tekintve, hogy a kifejezetten verekedős játékokra szakosodott Fight Club egyesület tagjai is részt vettek a versenyen, ez jobb, mint amire számítottam.

Megcsíptük a negyedik helyet a Mortal Kombat bajnokságon

Bár már bő öt órája tartott a rendezvény, a tömeg csak nem apadt: sem az apró terem, sem a néha következetlen szervezés nem riasztotta a játékőrülteket. A programok sokszor egymásra lettek szervezve, máskor meg üresjáratok voltak: rettentően sajnáltam, hogy sok kis hazai fejlesztő előadásáról lemaradtam, mert épp a Mortal Kombat bajnokságon élveztem csonkítást.

Kezdetnek jó volt

Persze így is merész és elismerésre méltó kezdeményezés volt az Insert Coin egyesülettől egy olyan rendezvénysorozat elindítása, amely kifejezetten a videojátékok kulturális vonulatát szándékozik terjeszteni hazánkban.

Kezdetnek jó élmény voltForrás: Origo

A szervezők mindössze 400 darab belépőszalaggal készültek az eseményre: ez jól mutatja, hogy a PixelCon egy óvatos első lépés volt, amely viszont nagyszerűen sikerült. Egy nagyobb, szervezettebb folytatást már a videojátékok világában kevésbé otthonosan mozgó átlaglátogatónak is bátran ajánlok majd.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK