Letörölte az alkalmazást, ami állandóan követte - kirúgták

Különösen veszélyes egy stresszes munkahely dr. life
Vágólapra másolva!
Egy kaliforniai pénzügyi cég egy telefonos applikációval tartotta sakkban a dolgozóit. Egyikük letörölte a programot, emiatt kirúgták.
Vágólapra másolva!

Az Intermex nevű kaliforniai pénzügyi cég egyik volt alkalmazottja azt állítja, hogy azért bocsátották el a munkahelyéről, mert letörölt egy applikációt a telefonjáról, amivel a főnökei egész nap követték a mozgását.

Napi 24 órában figyelték

Myrna Arias elmondása szerint az applikáció a telefon GPS-e alapján követte őt a nap 24 órájában. A főnöke még azt is meg tudta mondani, hogy milyen gyorsan vezetett hazafelé. És bár a munkaidejében nem zavarta a nőt a megfigyelő-szoftver, amikor hazament, deaktiválta az appot.

El kellett viselje, mert többet fizettek

Emiatt azonban megrótták, mondván, hogy a telefonjának mindig bekapcsolva kell lennie. Amikor a nő egy rendőrségi bilincshez hasonlította a készüléket, azt a választ kapta, hogy muszáj elviselnie, mert több pénzt keres a cégnél, mint előző munkahelyén.

Ariast megdöbbentette, hogy a főnöke amellett, hogy elismerte, folyamatosan követi őket az alkalmazás, még azt is meg tudja mondani, mikor milyen gyorsan vezetett munkába menet.

Bírósági ügy lett a dologból

A nő most félmillió dollárra (136 millió forintra) pereli volt munkahelyét, mondván, hogy "ez a fajta viselkedés minden normális ember számára sértő". Az Intermex sajtóinformációk szerint a hír kirobbanása óta nem elérhető.