Vágólapra másolva!
A fejkamerás cég saját robotkoptert épít, sőt, a virtuális valóság sem hagyja hidegen őket.
Vágólapra másolva!

Saját drónt készít a GoPro. A cég az apró fejkamerájával vált híressé, a jövőt pedig a robotrepülőkre erősített felvevő berendezésekben látja. Na, meg a virtuális valóságban.

Saját kamerás drónt készül piacra dobni a GoPro. A cég elsősorban fejre erősíthető kamerájáról ismert, mely gyakorlatilag piacvezető a saját területén.

Nick Woodman cégvezér szerint azonban a jövő a robotkopterekre erősített kameráké, így a vállalat is ebbe az irányba terjeszkedne.

Az első modellek 2016 elején jelennének meg,

és kifejezetten a hobbifelhasználókat céloznák.

Telítődik a piac

Ez a lépés több szakértő szerint is jelentős, ugyanakkor kockázatot is hordoz magában, lévén egyre több nagy drónos cég rukkol elő saját kamerás megoldással. A világ vezető konzumer drón gyártója, a kínai DJI például saját felvevőegységet ad a Phantom 3 nevű csúcsmodelljéhez.

Woodman azonban nem aggódik: saját bevallása szerint azért is vág bele ebbe az egészbe, mert gyermekkora óta nagy rajongója a távirányítású játékoknak.

Óriási felbontás a VR sisakban

Nem a drónok az egyetlen olyan terület, ami érdekli a GoPrót: a cég bemutatott egy olyan eszközt, ami hat darab Hero4 kamerát helyez egymás mellé, hogy 360 fokban rögzítse a környezetét, óriási, 6K-s felbontásban.

Mindehhez a GoPro egy nemrég felvásárolt startup által fejlesztett szoftver használ. A szóban forgó készülékre nem kell olyan sokat várni, mint a robotkopterre:

még idén a boltokba kerül.