Hétvégén csapnak össze a legmenőbb robotok

robot darpa 2015
Vágólapra másolva!
Ma és holnap tartják a DARPA robotversenyének döntőjét Amerikában. A különböző csapatok által épített gépek több kategóriában is megmérkőzhetnek.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) 2012 óta rendezi meg éves fordulókra bontott robotversenyét, melynek pénteken és szombaton tartott döntőjében23 csapat és az általuk épített gépek küzdenek a legjobbnak járó 2 millió dolláros (554 millió forint) fődíjért.

Ilyen az, amikor egy antropomorf robot ül a volánnál. Az IHMC Robotics is Atlasra esküszik. Forrás: DARPA

Bár a DARPA mögött a Pentagon áll, a verseny kizárólag békés szándékú, mentésre alkalmas robotokat vonultat fel, melyeknek összesen nyolc feladatot kell tökéletesen teljesíteniük. Ezek sorban

  • autóvezetés,
  • kiszállás egy autóból,
  • egy ajtó kinyitása,
  • egy csap megnyitása,
  • fúrógép használata,
  • átjutás egy törmelékes terepen,
  • lépcsőzés,
  • és egy titokzatos esemény, melyet minden csapat csak pénteken tud meg.
Az AIST-NEDO csapat robotja olyan, mint egy transzformer. És már kamasz! Forrás: DARPA

A második hely 1 millió, a harmadik hely 500 ezer dollárt ér, szóval a dobogó bármely fokáért érdemes harcolnia a csapatoknak.

A Google vezetett

A Google saját robotja, Schaft 2013-ban és 2014-ben is nyerésre állt, a keresőcég azonban a békés célok ellenére sem szívesen vonul fel olyan rendezvényen, ami mögött az amerikai hadsereg áll. Így idén Schaft nem szerepel a versenyen, helyette teljesen saját finanszírozású prototípus marad.

A NASA RoboSimian nevű gépe olyan, mint egy kiborg pók. Csak 70 centiméter magas. Forrás: DARPA

Ugyanakkor a Google hat különböző csapatnak is rendelkezésre bocsátotta az Atlas nevű robotját, melyet a versenyzők teljesen személyre szabhattak. Kérdés, hogy az azonos alapokon nyugvó masinák mennyire jelentenek előnyt vagy hátrányt.

Robotok a jó ügyért

A DARPA robotversenyét a 2011-es Japán földrengés ihlette. A katasztrófa során megsérült fukusimai atomerőművet emberi munkaerővel csak nagy kockázat árán lehetett stabilizálni, így a hadsereg szorgalmazta egy olyan esemény megszervezését, melynek győztese segíthet létrehozni a jövő mentőrobotját.

Chimp, a Tartan Rescue robotja keresztülmászik a törmeléken. Forrás: DARPA

Egyes kritikusok szerint azonban ez csak a látszat, és a DARPA mindössze arra kíváncsi, hogy mely csapat mérnökei a legtalpraesettebbek. A hadsereg ugyanis régóta foglalkozik harci drónokkal, mely gépek a jövő hadseregeinek alapfelszerelésévé válhatnak.