Egy csomó újdonságot tud majd az iPhone

2015.06.11. 10:12

A hétfőn megkezdett Apple WWDC konferencián bemutatták a legújabb iOS szoftvert. A rendszer elsősorban apróságokkal gazdagodott, de kényelmesebb lesz használni, mint elődjét.

Az Apple ellőtte a legnagyobb újításokat az iOS 8 operációs rendszerrel, és az azt megelőző 7-es verzióval, így nem csoda, hogy az idei bemutatón az iOS 9 kicsit halványabb fényben pompázott. Reményeink szerint viszont annál stabilabb előrelépés lesz.

A tavalyi rendszer hiába hozott nagy újításokat, tele volt bosszantó hibákkal. Az iOS 9 nem váltja meg a világot, de az Apple szerint élvezet lesz használni.

Tovább bírja az aksi

A bemutatón azt állították, az új operációs rendszer olyan jól lett optimalizálva, hogy az eszközök – elsősorban a legújabb iPhone-ok és iPadek – akár plusz egyórás üzemidőt is elérhetnek vele.

A merülő telefonokon a Low Power Mode is szeretne segíteni. Ezt az üzemmódot aktiválva az iPhone automatikusan minden szükséges energiatakarékossági beállítást bekapcsol, hogy a készülék minél tovább húzza ki töltés nélkül.

Bár a felhasználói élmény ebben az üzemmódban értelemszerűen nem lesz maximális, a cég szerint akár három óra használatot is nyerhetünk vele.

Siri megtáltosodik

A Google lemásolta a Touch ID ujjlenyomat-olvasót, erre az Apple-nek a Google Now tetszett meg: felokosították hát hasonló módon a Siri virtuális asszisztenst. Az iPhone-tulajdonosok legjobb barátja mostantól figyeli a felhasználó viselkedését, és annak megfelelően dobja ki a javasolt applikációkat, kontaktokat, híreket és kedvenc helyszíneket.

A Siri mostantól még okosabb leszForrás: Apple

Sőt, a Siri az üzenetekben és e-mailekben is olvas, így az ismeretlen hívószámoknál meg tudja tippelni, ki lehet a vonal túlsó oldalán, ha már valami módon kommunikáltunk az illetővel.

Az egész operációs rendszer hozzánk igazodik. Ha az eszköz észreveszi, hogy a reggeli órákban rendszeresen zenét hallgatunk munkába menet, néhány alkalom után már a fülhallgató bedugása után megnyílik a zenelejátszó ebben az időszakban.

Fejlődnek az appok

Nagy előrelépést tesz meg több beépített app: a jegyzetek például sokkal szabadabban szerkeszthetők lesznek, lehetőség lesz a formázásra, rajzolásra, és ráadásul gyakorlatilag bármit be lehet majd illeszteni, legyen az kép, idézet, e-mail vagy egy weblap.

Bármit beilleszthetünk a jegyzetekbeForrás: Apple

Fejlődik az Apple Térkép is, amely a Google Mapsszel szemben jelentős lemaradásban van. Bekerül a tömegközlekedés, méghozzá óriási részletességgel: a navigáció még saját tömegközlekedési nézettel is rendelkezik, mutatva az útvonalakat és a megállók méterre pontos helyét.

Sajnos ez a funkció csak pár országban lesz elérhető az iOS 9 indulásakor, Magyarországot egyelőre elkerüli.

Az iOS 9 Safari böngészője a Maces rokonához hasonlóan lehetővé teszi majd a reklámblokkoló kiegészítők telepítését, így az internetezés is kényelmesebbé válik.

Már van miért iPad Air 2-t venni

Az iPhone-ok számos aprósággal gazdagodnak, a leghasznosabb újítást viszont az iPadek kapták. Itt a multitasking, azaz mostantól egyszerre kezelhetünk több alkalmazást.

Ha csak fél szemmel akarunk követni egy appot, tökéletes lehet a Slideover, amivel a képernyő jobb oldaláról behúzunk egy éppen futó alkalmazást. Ebben az állapotban ugyan megoszlik a képernyő, ténylegesen csak az egyik program aktív, igaz, egyetlen koppintással válthatunk, melyik legyen az.

Mindkét app látszik, de csak az egyik aktívForrás: Apple

Skype-beszélgetésekre és videók nézésére tökéletes a Kép a képben funkció, amely pontosan azt tudja, amit a televíziókon már megszokhattunk: egy apró ablakban nézhetjük az éppen futó YouTube-videót, közben pedig zavartalanul dolgozhatunk tovább. Az ablakot szabadon méretezhetjük és helyezhetjük el a képernyőn.

Az igazi multitaskingot azonban csak az iPad Air 2 kapja meg: a split view a slideoverhez hasonlóan egy második appot hoz be a képernyőre, ezt azonban akár fele-fele arányban is nézhetjük. A különbség a képarányokon kívül, hogy  ebben a módban mindkét applikáció egyszerre aktív.

Kevesebbet bosszankodunk majd

Nagy előrelépések helyett az Apple úgy döntött, érdemes megszabadulni az operációs rendszer bosszantó apróságaitól. Nagy öröm a 8 és 16 gigabájtos iPhone-tulajoknak, hogy kisebb lesz az alkalmazások mérete. A letöltött appok eddig az összes iOS-alapú eszköz (iPhone, iPad, iPod Touch) beállítását tartalmazták, mostantól viszont csak azt töltik le, amire az adott készüléken szükség van.

Nem kell választanunk a videónézés és a munka közöttForrás: Apple

Fejlődik a billentyűzet is: eddig sokakat megtévesztett a Shift gomb használata, mostantól azonban a klaviatúrán egyből látható lesz, hogy éppen kis- vagy nagybetűket használunk. A billentyűzet viszont szintén iPaden lesz a legjobb: bekerülnek a formázás gombok, két ujjunkat lenyomva pedig akár trackpadként is használhatjuk a klaviatúrát.

Bekerül továbbá néhány lehetőség,  amiért évek óta könyörögnek a rajongók: lesz hat számjegyű jelkód, valamint a némító gomb mostantól – az iPadhez hasonlóan – iPhone-on is képes az elforgatás tiltására.

Mindenkinek szól

Ami mindenképp az iOS 9 mellett szól, hogy az eddigi legelérhetőbb frissítés lesz. Nemcsak, hogy negyedakkora helyet igényel majd a készüléken, szemben a tavalyi rendszerrel, de elérhető lesz minden olyan eszközön, amelyen az iOS 8 is. Ez az első alkalom, hogy az Apple egyetlen korábbi szériától sem vonja meg a frissítést.

Az iOS 9 továbbá az első olyan mobilrendszer lesz az Apple-től, amely nyilvános próbaverziót kap. A fejlesztők már javában szórakoznak vele, a felhasználók pedig júliustól érhetik el a nyílt bétát. A végleges verzió ősszel érkezik, várhatóan az új iPhone megjelenésének környékén.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK