Beméri a NAV a mobilunkat

2015.06.10. 14:55

Mobiltelefonok bemérésére és blokkolására alkalmas felszerelést vásárolt a NAV. Közel tizenötmillió forintjába került az adóhivatalnak a beruházás, további kétmillióért nyomrögzítőt is vettek.

Olyan berendezést vásárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, amellyel bemérhetik és blokkolhatják a magánszemélyek telefonjait, írta meg a Napi.hu.Az eszköz a mobil IMEI-száma és a SIM-kártya azonosítója alapján is megtalálja a készüléket.

A NAV két ajánlatot is kapott, ezek közül az olcsóbb nyert: a Carinex Kft. 14,88 millió forintért adta el a bemérőeszközt a hivatalnak, ebben az árban a kétnapos budapesti tesztüzem és a hatfős személyzet betanítása is benne van.

A drágább ajánlatot a Harmónia 91 Kft. nyújtotta be, közel húszmillió forintról.

Katonai eszközöket gyártanak 

A Carinex Kft. rendvédelmi és katonai berendezések tervezésével és forgalmazásával foglalkozik. A cég többek között a rendőrségnek, a honvédségnek, a Budapest Airportnak, a büntetés-végrehajtásnak és a nemzetbiztonsági szolgálatnak is volt beszállítója.

Az 1993-ban alapított kft. tavaly 0,66 milliárd forint nettó árbevételt ért el az egy évvel ezelőtti 1,06 milliárd forint után. 

Nyomrögzítőt is vettek
A NAV nettó 1,5 millió forint értékben nyomrögzítő anyagokat is vásárolt, a győztes pályázatot a Fercom Kommunikációs Kft. nyújtotta be.

Vajon mire kell?

Az Origo megkérdezte az adóhivatalt, hogy milyen céllal vásárolták meg a berendezést.

A NAV válaszát itt elolvashatja!!

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK